Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program

Folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program, amelynek az a célja, hogy az érintett nők a lakóhelyükhöz közel, az alapellátás keretében érhessék el ezt a szűrővizsgálatot. Az elmúlt két évben a védőnők segítségével csaknem 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, és 1600 esetben fedeztek fel valamilyen kedvezőtlen elváltozást náluk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2013-ban indította útjára azt az európai uniós programot, amely a védőnői méhnyakszűrést országossá terjesztette ki, célja pedig az, hogy a méhnyakrák okozta halálozás jelentősen csökkenjen Magyarországon.

A projekt közvetlen célkitűzése az volt – tették hozzá -, hogy a védőnők hatékonyan vegyenek részt a körzetükben szervezett méhnyakszűrésben és alkalmasak legyenek önállóan a vizsgálatot elvégezni. Az elmúlt két évben 2400 védőnő vett részt az ehhez szükséges képzésben, közülük már 1500-an végezhetnek szűrést.

Közölték azt is, hogy a program indulása óta a védőnők csaknem 54 ezer méhnyakszűrést végeztek el, az esetek kétharmadában a vizsgálat eredménye negatív lett. A szűrések negyedénél volt szükség további vizsgálatra vagy ismételt kenetvételre. Az esetek hat százalékában valamilyen gyulladásos betegségre derült fény. A daganatgyanús eredmények aránya 3 százalék körül alakult, ami 1600 esetet jelent. Ők azok a nők, akiknél az időben felfedezett elváltozás eredményesen kezelhető – olvasható az ÁNTSZ közleményében.

A méhnyakszűrés kiterjesztését segítő uniós projekt októberben véget ért ugyan, de a program folytatódik, és azokon a településeken, ahol az ehhez szükséges képesítést a védőnő megszerezte, a szűrés zavartalanul folytatódhat. Az ehhez szükséges forrást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár biztosítja. A szűrési tevékenységhez szükséges engedélyek megszerzése, valamint a személyi és tárgyi feltételek biztosítása a védőnői szolgálatot működtető egészségügyi szolgáltató feladata. 

A cél, hogy 2018 végéig lehetőség szerint minden védőnő szerezze meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrés végzéséhez szükséges képesítést.

Az ÁNTSZ kitért arra is, hogy a népegészségügyi célú méhnyakszűrés tantárgyként beépül a felsőoktatási képzésbe is, és a 2014/2015-ös tanévben felvett védőnőhallgatók már így kapnak diplomát.

Forrás: MTI
Fotó: en.wikipedia.org

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük