Franz Renggli: Aranykapu az életbe Gyógyulás a magzati lét és a születés traumáiból

Nyomot hagynak felnőtt életünkön a magzati kor és a születés élményei

A pszichológia legfrissebb eredményei szerint emléknyomokat őrzünk életünk legkorábbi időszakában, a magzati korban és a születés idején történtekről. Sőt, ezek a korai élmények hatást gyakorolnak ránk felnőttkorban is. A korai emlékeink nem tudatosak, tehát nem tudjuk szavakkal elbeszélni őket – testünkben és az érzelmi állapotainkban raktározzuk el első élményeinket. Például az a baba, amelyiknek első óráiban melegségben volt része, az édesanyjához bújhatott és megsimogatták, egy olyan, komplex élményt őriz meg születése idejéről, amely tartalmazza édesanyja testének melegét, érintésének puhaságát, bőrének illatát, a baba saját belső biztonságélményét és örömét, illetve az élénk mozdulatokat, amelyekkel kifejezte ezeket az érzéseket. Így az érkezés egész életére szóló pozitív tapasztalatot, a meleg fogadtatást jelenti számára.

Ám az a baba, amelyiknek nehéz és komplikációkkal terhes volt a születése, a trauma élményét raktározza el, amely magában foglalhatja a halál közelségének rettenetét, az embertársaitól való elválasztottság élményét is. S mindezt továbbviszi későbbi emberei kapcsolataiba és abba, ahogyan az élet nehézségeire reagál…

Franz Renggli pszichoterapeuta Aranykapu az életbe című kötetében részletesen bemutatja a pre- és perinatális pszichológia kutatási eredményeit, végigkalauzol az első hónapok homályba vesző történésein, és természetesen szót ejt a korai traumák gyógyításának lehetőségeiről az olvasó elé tárva saját terápiás tapasztalatait.
 

Részlet a könyvből:

Már nagyjából száz esztendeje kutatja a pszichológia prenatális, vagyis születés előtti korral foglalkozó ága azt, hogyan befolyásolják ezek az első életévek a felnőtt emberek érzelemvilágát: hogy jóllétre, elégedettségre és ellenálló képességre lesz hajlamos az ember, vagy inkább szorong, sebezhető, és nyomott hangulatok jellemzik. E „beszéd előtti korban” – vagyis a méhen belül, a születés közben és csecsemőkorban – mélyrehatóan formálódik a személyiség, ekkor alakulnak ki a viselkedésmódjaink, illetve az, hogyan éljük meg az élményeinket, és végül az is ekkor ölt formát, hogy későbbi életszakaszainkban miként megyünk bele a kapcsolatokba és milyen kötődéseket alakítunk ki másokkal. Az ember olyan élőlény, aki a fogantatása pillanatától mindent teljesen megél.

E legkorábbi bevésődés jelensége azt jelenti az ellenkező oldalról szemlélve, hogy amennyiben egy felnőtt ember életében heves érzelmek lépnek fel egy konfliktushelyzetben, akkor az adott körülmény vagy esemény – mondjuk egy párkapcsolati probléma vagy egy nehéz munkahelyi helyzet – csupáncsak a kiváltó szerepét játssza. Valójában azért reagálunk olyan hevesen, mert valami történt a méhen belüli korban, a születés alatt vagy csecsemőkorban.
 

Franz Renggli saját élményei a születése idejére való terápiás utazásról (részlet a könyvből):

Könnyű transzba kerülve egyszerűen átadtam magam a testi érzéseimnek, s közben egyre erősebb fájdalmat éreztem a hasam bal alsó részében, amihez mindent elsöprő halálfélelmek is társultak.

E félelmetes testi érzésekhez egyre tisztább belső képek is felmerültek: két lánya után anyám nem akart több gyereket, és kétségbeesett, amikor harmadszor is – velem – teherbe esett, különösen azért, mert apámtól érzelmileg egyre jobban eltávolodott. Apám viszont ekkor szeretett bele először valaki másba. Tulajdonképpen akkorra már végzetesen megromlott a kapcsolatuk, amikor anyám velem terhes lett. Anyám – akinek rendkívül nehéz gyermek- és fiatalkora volt – sokat rettegett és pánikrohamoktól szenvedett ebben a kilátástalan helyzetben. Felmerült benne a magzatelhajtás lehetősége, de a katolikus neveltetése miatt ez nem volt megoldás számára. Mivel senkivel nem tudta ezt megbeszélni, végül nem látott maga előtt más kiutat, mint hogy a terhesség kellős közepén megválik az életétől. Apám azonban rátalált, mielőtt meghalt volna. A terhesség hátralévő része neki is, nekem is kínszenvedés volt, megfeszültünk és begörcsöltünk, és mindketten majdnem meghaltunk szülés közben.

Teljesen meglepő volt, amit ebben a könnyű transzállapotban átéltem az ülés során. Korábban soha nem is gyanítottam ilyesmit. A második reakcióm a megkönnyebbülés volt, mert az élmény után hirtelen új fényben tűntek fel előttem a szeretetkapcsolatokban kialakuló félelmeim és nehézségeim. Úgy éreztem, rájöttem egy belső képletre, amely az életemet vezérli: „Ha kinyitom a szívemet, akkor megölnek.
[…]
Utam során valami újba tudtam átfordítani az eredeti traumámat, így a nehéz korai sorsom nagyon gazdagítónak bizonyult. Végül sikerült kibontakoztatnom a bennem rejlő emberi lehetőségek teljes tárházát, s szívem is egyre jobban megnyílt az emberek iránti szeretet irányába. A magzati korban és a születés során elszenvedett első sérülésemből erőt és életörömet, derűlátást és reményt sikerült merítenem. Eleinte haragudtam a szüleimre és perlekedtem a sorsommal, de ez mély hálává és alázattá alakult át: a szüleim nélkül nem jutottam volna el oda, ahol ma vagyok. Viszonylag idős koromban sikerül először végre nagy ajándékként elfogadnom mindazt, amit tőlük kaptam.

A könyv borítószövege és tartalomjegyzéke

Cikk a könyvről a Gyökerek és Szárnyak blogon

Részletek a könyvből az Ursus Libris honlapján

Adatok:
Ursus Libris, 2016.
Ár: 2200 Ft
ISBN 978 963 9718 85 2
208 oldal, puhafedeles