Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Hat év börtönt kapott jogerősen a kétéves kisfiút bántalmazó férfi

A Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa fegyházról börtönre enyhítette, és 8 év 6 hónapról 6 évre csökkentette hétfőn annak a férfinak a büntetését, aki bántalmazta élettársa 2 éves kisfiát. A gyereken életmentő hasi műtétet kellett elvégezni - közölte az ítélőtábla szóvivője az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hat év börtönt kapott jogerősen a kétéves kisfiút bántalmazó férfi

Fórizs Ildikó elmondta: első fokon a férfit emberölés kísérlete, másodfokon testi sértés miatt marasztalták el. 

A sértett kisgyerek sérülését az ítélőtábla megállapítása szerint is Sz. Krisztián elsőrendű vádlott idézte elő. Mivel azonban ő hívta ki a mentőket, vagyis megpróbálta a cselekmény súlyosabb eredményét, a kisfiú halálát elhárítani, a bíróság csak az úgynevezett maradék bűncselekményért, a testi sértésért szabhatott ki büntetést. Az anyát – helybenhagyva az elsőfokú ítéletet – felmentették a segítségnyújtás elmulasztása bűntettének vádja alól. Az ítélet jogerős.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2013-ban összeköltöztek, és az asszony vitte magával az előző kapcsolatából 2011-ben született kisfiút. A gyerek miatt a vádlottak gyakran veszekedtek, volt olyan, hogy külön is költöztek emiatt. 

Egy alkalommal a gyerek a házuk udvarán lévő vízzel teli kádból megpróbált kimászni, de megcsúszott és hassal ráesett az akrilkád peremére. A kisfiú megijedt, de nem sírt, sérülés nem látszott rajta, fájdalmat sem jelzett, ugyanakkor aluszékonyabb és másnapra étvágytalan lett. Azon a napon Sz. Krisztián kettesben maradt odahaza a gyerekkel, aki nyűgösségével, sírásával zavarta őt a pihenésben. 

Emiatt egy idő után indulatosan odafordult az ágyon fekvő gyermekhez és nagy erővel a hasába térdelt. A hazaérkező anya már csak azt észlelte, hogy a kisfiú sír és nagyon fájlalja a hasát. A gyerek az éjszakát végigaludta, másnap azonban folyamatosan jelezte fájdalmát, délután pedig összeesett. 

A férfi által kihívott mentők kórházba vitték a gyereket, akin életmentő hasi műtétet kellett végrehajtani.

Forrás: MTI
Fotó: DublicDomainPictures

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük