Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A gyerekek szeme láttára támadtak a tanárra a szülők egy budapesti iskolában – VIDEÓ

A pesterzsébeti Gyulai István Általános Iskola falai között olyan dolog történt, amit a szemtanúk - többek között kicsi gyerekek is - sosem fognak elfelejteni. Három felnőtt támadt rá szeretett tanárnőjükre, az iskola megbecsült pedagógusára.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A gyerekek szeme láttára támadtak a tanárra a szülők egy budapesti iskolában – VIDEÓ

Dühös szülők rontottak be a napokban az általános iskolába: azt állították, hogy az említett tanár bántalmazta gyermeküket az előző napon. Mit is követett el pontosan? A szülők elmondása szerint nem nyújtott segítséget a gyereknek akkor, amikor látta, hogy két másik diák üti-veri, sőt: még ő maga is beszállt a verekedésbe és a folyosón található szekrénybe verte a tanuló fejét.

Pont így ismerjük a tanárokat, ugye? Még ha a saját véleményünket félre is tesszük, akkor is a szülők állítása ellen szól a felvétel, amit az iskola kamerája rögzített: semmi ilyesmi nem történt azon a napon, sőt, több tanár is megerősítette, hogy a gyerek épségben, bármiféle sérülés nélkül távozott az iskolából.

Ennek ellenére a szülők másnap egy ismerősük – egy igen izmos ismerősük – kíséretében vonultak be az általános iskolába, és ott kérték számon a pedagógust. Ezt a jelenetet azonban már az iskolai kamera is megörökítette.

Nézd meg a tanár bántalmazásáról készült videót.

A felvételen jól látszik a szülők indulatos fellépése, ahogy az a pillanat is, amikor a vita hevében az anya ököllel üt bele a tanárnő arcába. A tanár ezután szerette volna elhagyni a helyszínt, de az egyik férfi a hajánál fogva rántotta vissza – ekkor lépett közbe egy mellettük álló pedagógus és az iskola igazgatója. A dulakodás közben az egyik támadó megrúgta a tanárnőt, akinek térdhajlata azonnal bevérzett – meséli az igazgató.

A szülőket egy másodpercig sem érdekelte, hogy tettüknek nem egy kisgyerek vált szemtanújává.

A tanárnő ezután a tanáriba menekült, de a feldúlt anya oda is követte. Egy üvegpoharat hajított a nő felé, ám az nem ért célba: a pedagógus helyett a szoba bútorain csattanva tört darabokra. A tanárok eközben értesítették a rendőrséget, de mire kiérkeztek, az elkövetők elhagyták a helyszínt. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás ellenük – eddig két embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A nő másnap nem dolgozott, de pár percre az iskolába látogatott a TV stáb kíséretében – a gyerekek ott ölelték, ahol csak érték. Ő derűs hangnemben próbálta nyugtatni a kétségbeesett kicsiket azzal, hogy nincsen semmi baja.
Sajnos némely helyzetben ez már kevés: hiába próbálta vigasztalni kicsi diákjait, van, aki azóta is alig tud beszélni, annyira sokkolták az iskola folyosóján látott események.

A gyerekek őszinték… nem ölelgetnek olyasvalakit, akit nem szeretnek.
Nem szeretnek rossz embereket.
Olyan embert, aki beleveri osztálytársuk fejét a szekrénybe, pláne nem szeretnek.
Mi történhetett az előző napon…?

A tanárnő kedden vehette volna át a 35 éves munkájáért járó elismerést – sérülései miatt nem tudott részt venni a díjátadón. Elmondása szerint 8 éves kora óta tudja, hogy gyerekeket akar tanítani, s hozzátette: nem adja fel, "nem fog megtörni ez az ember".

Döbbenettel és szolidaritással állunk az eset előtt.

És te, mit gondolsz?

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük