Hirdetés Partneri kampány helye
Könyv- és lemezajánló

Fekete-Sipos Márti: Igazibb az igazinál – Beszélgetés örökbefogadó szülőkkel

Magyarországon évente mintegy ezerötszáz örökbe fogadni szándékozó, és kétezer örökbefogadható gyermek kerül nyilvántartásba. A gyermeknek az "örökre", a leendő szülőnek pedig a "sajátjaim" szóba vetett hitét kell megújítania. A hogyanról tizenkét történetben olvashatunk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Fekete-Sipos Márti: Igazibb az igazinál – Beszélgetés örökbefogadó szülőkkel

Valahol egy budapesti gyermekotthonban egy kislány hetekig ücsörgött a bőröndje mellett. Nem volt hajlandó kipakolni. Bizonygatta, hogy érte jön a nevelőapukája, de nem jött. Érkezett azonban helyette egy házaspár, akiket nem tartott vissza a méteres akta egyetlen mondata sem: sem a hat év, sem a roma származás, sőt, még az sem, hogy a kislány valójában harmadmagával vágyott kívánt kikötőbe. A kötet tizenkét bőröndnyi életút történetét kíséri végig döntésről döntésre.

A szerzőről:

Fekete-Sipos Márta angol szakos bölcsész és újságíró, több interjúkötet szerzője. "Mint aki látja a hangot" címmel legutóbb Visky Andrással beszélgetett. Cikkei rendszeresen olvashatók a Family Magazinban.

Célközönség:

• Örökbefogadáson gondolkodók.
• Interjúkötetek és igaz élettörténetek kedvelői.

Adatok:

Kivitel: Kartonált, füles
Méret: 197 x 197 mm
Oldalszám: 164

ISBN/EAN: 978-963-288-322-9
Kiadás éve: 2016
Kiadó: Harmat Kiadó
Ára: 2 900 Ft

Kapcsolódó könyvek:

• Debra Briddell – Gyermekre vágyva
• Chapman és Campbell – Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva • Mike Mason – A gyerekek misztériuma
• Fekete-Sipos Márti – Mint aki látja a hangot

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük