Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Amire nincsenek szavak – 2 éves kislányt erőszakoltak meg Budapesten

Felfoghatatlan, ami történt a napokban: két éves pici lányt erőszakolt meg ismeretlen tettes a VI. kerületben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Amire nincsenek szavak – 2 éves kislányt erőszakoltak meg Budapesten

A Blikk információi szerint a kicsi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok egy egész éjszakán át küzdöttek az életéért. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen – szakemberek szerint ha kisgyerek az áldozat, akkor az elkövetőt általában a rokonok, közeli ismerősök között kell keresni.

Facsarné Werner Mária igaz­ságügyi szakértő szerint aki ilyen szörnyűséget követ el, az megakadt a pszichoszexuális fejlődésben.

“Aki ilyet művel, az bele sem gondol tettének következményeibe. Egy vágy munkál benne, hajtja az úgynevezett libidófeszültség, amit ki akar elégíteni. Szerencsére nagyon ritka a hasonló eset, ugyanis a belénk ivódott szexuális gátak erősebbek” – mondja a szakértő.

A rendőrség egyelőre szexuális erőszak ügyében nyomoz, de a sérülések alapján a későbbiekben lesz megállapítható, hogy milyen bűncselekmény történt valójában – lehet, hogy akár emberölési kísérlet vádjával is számolni kell az elkövetőnek.

Hogy milyen körülmények között történhetett meg a tragédia, hogy kerülhetett ilyen vadállat kezei közé a csöppség anélkül, hogy szülei észrevették volna, egyelőre nem lehet tudni. A kislánynak lehet, hogy el kell távolítani a méhét is, s szakértők szerint örökre nyomot hagy majd benne, ami történt – még ha fizikaliag idővel fel is épül majd.

Sikeres nyomozást kívánunk a rendőrségnek, reméljük, a tettes elnyeri méltó büntetését – már ha létezik olyan, ilyen szörnyűség elkövetése után…

Friss hírek a pici lány családjáról és a nyomozásról: Ki erőszakolhatta meg a 2 éves kislányt?

A kép illusztráció: evgeny atamanenko / bigstock.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük