A Velvet és a Blikk információi szerint a kislány anyja egy VI. kerületi gyermekotthonba vitte be a picit, tettét azzal indokolta, hogy nem tud gondoskodni róla, s így szeretne lemondani gyermekéről. A sérülések nyomait a gyermekotthon dolgozói vették észre, ők értesítették a mentőket és a rendőrséget.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egyelőre nem erősítette meg a híreket, a rendőrségi nyomozásra és a gyermek személyiségi jogaira való tekintettel nem közöltek további információkat az ügyről.
A szomszédok azonban megosztottak néhány részletet a családról.
Szerintük a 20 éves anya akkor indult el a lejtőn, amikor tavaly elvesztette 40 éves élettársát, s így magára maradt két kicsi gyerekével. Az elválást nagyon rosszul viselte: folyton bulizott, gyakran váltogatta partnereit és az alkoholba menekült. Tavasszal összejött egy 18 éves fiúval, majd – miután kitették az önkormányzati lakásból – hozzá is költözött. Új otthonukban 8-an osztoztak 30 nm-en: a 18 éves fiú, a fiú édesanyja és az élettársa, két kis gyerekük, valamint a 20 éves nő két gyermekével – ők éltek együtt ezután az apró, másfél szobás lakásban.
A szomszédok elmondása szerint a fiatal pár rendszeresen hajnalig bulizott a gangon, a gyerekek pedig csak úgy lézengtek körülöttük – nem sokat foglalkozhattak velük. A zene mindig üvöltött a lakásban – talán ezért nem hallotta senki, amikor megtörtént a tragédia, véli egy dühös lakó.
Mielőtt a nő beadta volna a gyermekotthonba kislányát, a szomszédok elmondása szerint tombolt, hisztériázott a gangon, majd ledobta a 2. emeletről a babakocsit, mondván, neki már nem kell. A gyermekotthonból június 29-én már haza sem vihette kislányát, hisz ekkor vehették észre a rajta található sérüléseket. Ahogy korábban megírtuk, a kislány életéért órákon át küzdöttek az orvosok, olyan súlyos támadás érte őt.
A bejelentés után a rendőrség azonnal a lakásra sietett, ahol órákon át tartott a helyszínelés, ám végül bizonyíték hiányában távoztak. A BRFK szexuális erőszak bűntette miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, ám ennél több információt egyelőre nem adnak ki – szakértők szerint ilyen esetben a tettest mindig a rokonok és közeli ismerősök körében kell keresni. Egyes vélemények szerint személyes bosszú állhat a háttérben, valójában az anyát akarta megbüntetni az elkövető. Ha kiderül, ki tette ezt az elképzelhetetlen rémtettet, akár 22 és fél év börtönbüntetésre is számíthat.
A szomszédok állítása szerint a nő azóta köddé vált, nem tudni, hol tartózkodik – másik gyermekével együtt eltűnt a házból és azóta senki sem látta.
A kép illusztráció: evgeny atamanenko / bigstock.com
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri