Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A fesztiválhelyszínek sokkal biztonságosabbak, mint a szórakozóhelyek

A különböző fesztiválok nem az "erkölcsi fertő" helyszínei, egy-egy többnapos rendezvény sokkal biztonságosabb, mint egy szórakozóhely - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatornán csütörtök délelőtt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A fesztiválhelyszínek sokkal biztonságosabbak, mint a szórakozóhelyek

Egy fesztiválon folyamatos a biztonság, hiszen egészségügyiek, biztonságiak nyújtanak azonnali segítséget – tette hozzá a Honvédkórház osztályvezető főorvosa, megjegyezve: persze isznak alkoholt a fiatalok és előfordul, hogy valaki kábítószert használ, de jellemzően nem azért mennek fesztiválra, hogy az első adandó alkalommal lerészegedjenek.

A szakember beszélt arról is, hogy nagyon gyorsan változnak a dizájnerdrogok összetevői, és senkinek nincs fogalma arról, hogy ezek a szerek mit tartalmaznak. Jelezte, 2014-ben 101 új szer jelent meg a piacon, 2015-ben pedig 98. Ilyen "innováció" sehol sincs – mondta a toxikológus, aki szerint ez a fajta szerhasználat tulajdonképpen az orosz ruletthez hasonlít.

Zacher Gábor az alkoholfogyasztás kapcsán a fesztiválozóknak azt ajánlja, "ne legyen harmadik pohár", és tömény szeszt üres gyomorra ne igyanak.

Forrás: MTI
Fotó: Marcus Österberg/FREEIMAGES

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük