Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Miből választhatok? Táborok fajtáinak csoportosítása, ismertetése

Háromféle csoportosítás létezik, s ezek mindegyikét érdemes figyelembe venni, amikor a létező kismillió tábor közül kiválasztjuk a legmegfelelőbbet. Álljon itt rövid magyarázat mindegyik típushoz. A hozzájuk kapcsolódó konkrét ajánlatok linkjeinek megtekintéséhez kattintson a Linkajánlóra.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Miből választhatok? Táborok fajtáinak csoportosítása, ismertetése



1. Elhelyezés módja szerint:


–          Napközbeni tábor: reggel beveszik, késő délután kiadják gyermekünket, rendszerint ebédet biztosítanak, a többi napközbeni étkezésről a szülő gondoskodik. Előnyös a ki-sebb, vagy az átlagosnál ragaszkodóbb gyermekek számára. Általában tematikus táborok, de persze mindegyik fajta tartalmaz szórakoztató, kikapcsolódást segítő programokat is.


–          Bentlakásos tábor: annak teljes időtartalmára ottlakást biztosító tábor, a legtöbb helyen teljes ellátással. Lakott településen belül ez lehet diákszálló, kollégium, sőt iskolaépület (odahozott katonai ágyakkal), azon kívül lehet faházas, sátras kempingben, üdülőben az elhelyezés. Főleg nagyobb gyermekeknek, kamaszoknak ajánlható.


–          Vándortábor: nem egy helyen telepednek meg a táborozók, hanem naponta kétnaponta új helyre költöznek. Ilyenek a vízi- a túlélő- a madarász- és egyéb természetközeli táborok nagy része. Kamaszoknak, ügyeseknek, önállóaknak, bátraknak. Gyakran sok és sokféle felszerelés beszerzését kívánják meg.


–          Külföldi táborok: nagyon nagy körültekintéssel, alaposan mérlegelve válasszuk ki. Tizenhat éves kor alatt nem szerencsés egyedül külföldre küldeni a gyermeket, még szomszédos országba sem. A külföldi táborok felbecsülhetetlen előnye a spontán nyelvtanulás és a másság megtapasztalásának lehetősége, hátrányuk a tetemes anyagi áldozat: vízum, utazás, biztosítás, felszerelések, valuta stb.


 


2. Célközönség szerint:


–          Családi tábor: az egész – általában kisebb gyermekeket nevelő – család számára megrendezett és együttes elhelyezést biztosító táborok, változatos, inkább szórakoztató programokkal. Figyelem! Már létezik nagyi–unoka tábor is!!!


–          Gyermektábor: általános iskolásoknak, esetleg középiskola első két osztályosainak szánt táborok. Általában azok a jók és hatékonyak, amelyek közel azonos korosztály számára hirdetnek meg (pl. 8-10 éveseknek).


–          Ifjúsági tábor: felső-középiskolásoknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak; főleg benntlakásos vagy vándortáborok, esetleg külföldi oktató-, építőtáborok (pl. izraeli kibucok).


 


3. Tevékenység szerint:


–          Szabad programos: célja kizárólag a kikapcsolódás, a szórakozás, strandolás, kirándulás. Esetleg egy-két vetélkedővel, bulival tarkítják. Családi táborok jellemzője.


–          Vegyes programos: pl. angol lovastábor, úszás + számítástechnika tábor.Általában az egyik profilja oktató, másik mozgásos vagy relaxációs.


–          Sport/artista táborok: sportok, cirkusztábor (!), edzőtáborok. Erős fizikai igénybevételt feltételez.


–          Kalandtáborok: túlélő-, rafting., hegymászótáborok, fiatal felnőtteknek.


–          Természetközeli/természetvédő: madarász, barlangász, búvár, hegymászó, zoo-tábor, gyakorlati, elméleti képzéssel, sok motivációs játékkal


–          Művészeti táborok: zenei, képzőművészeti, irodalmi, dráma, népművészeti profillal, gyakran egy együttes, a tábor ideje alatt elkészített előadással/kiállítással zárul


–          Életmód/hobbi: egészség, fitness, jóga, fogyókúrás, személyiség-fejlesztő, játék, tanulásmódszertan (!!!),  film-fotó, modellező, akvarista, origami és egyéb profilok.


–          Idegen nyelvi táborok belföldön vagy külföldön: ideális, ha a nyelvkönyvek lapozgatása és napi biflázás helyett egyszerűen „csak” folyamatosan kommunikálnak az adott nyelven. Még jobb, ha van egy-két anyanyelvi táborvezető is a színen.


–          Hagyományőrző/történelmi: indián, nomád, honfoglaló, tanyatábor, sőt újabban: indiai kultúra tábor!


–          Vallási felekezetek táborai: annyi a meghatározó, hogy a táborvezetők az adott felekezethez tartozó pedagógusok, a táborok napirendjébe pedig beillesztik a napi szertartásokat, meditációt. Tematikailag azonban nagyon sokfélék lehetnek. Ide tartozik a cserkésztábor is.


–          Oktató: számítástechnikai, természettudományi táborok: ha már mindenképpen taníttatni akarjuk gyermekünket a napon való lebzselés helyett, akkor is próbáljunk olyan tábort találni, ahol az oktató- és a szabadidős programok egyensúlyban vannak…


–          Építőtáborok: egyes külföldi országokban még mindig van lehetőség zsebpénzért és kultúrális programokért, valamint a nyelvtanulás lehetőségéért cserébe nyári munkát végezni. Ide tartoznak a kibucok és a volunteer-táborok is.


–          Multikultúrális táborok: szerencsére már hazánkban is létezik különböző származású és szociális háttérrel rendelkező gyermekek számára meghirdetett táborok, általában nemzetközi jelleggel, és angol vagy francia nyelven.


–          A teljesség kedvéért: bulitábor. Jellemzően főiskolás, egyetemista táborfajta, mint az EFOTT vagy a Diáksziget, no meg a felsőoktatási intézmények gólyatáborai.


 


LINKAJÁNLÓ


 



Korántsem teljes a lista, mivel a már eddig is óriásira bővült választék az előszezon megkezdtével folyamatosan gazdagodik. Érdemes folyamatosan figyelni a felsorolt honlapok, valamint művelődési intézmények választékát. Kérjük kedves Olvasóinkat, értesítsenek bennünket, amennyiben tudomást szereznek vagy tapasztalattal rendelkeznek itt nem szereplő olyan táborokról, amelyet szívesen ajánlanának mások figyelmébe.


 


Általános információ:


 


www.taborozas.lap.hu


www.bmknet.hu


www.mtsz.bme.hu


www.tvn.hu


 


Táborgyűjtemények:


 



Családi táborok


www.csili.hu


www.marczi.hu


www.zimmezum.hu


 


Szabad és vegyes programos táborok

www.nyaritabor.hu


www.zanka.hu


www.kisvakond.hu


www.gyermektabor.hu


www.kamaraerdo.hu


www.nyit.hu


www.e-misszio.hu


 


Sport/artista táborok:


www.rekreal-sport.hu


www.kenutura.hu


www.lopofa.majsainfo.hu


www.na-tura.hu


www.vizitura.hu


www.josail.hu


www.bodremka.hu


www.wingchun.hu


www.horgaszto.hu


 


Kalandtáborok


www.eurotrekking.hu


www.rafting.hu


http://www.szekundum.hu/


http://www.tabor.mastercrok.hu


http://vilmoshaz.hu


http://mahosz.hu/tanfolyamok/kaland/htm


http://extremesport-siofok/tabor.htm


 


Természetvédő táborok


www.naturpark.hu


www.szeki.hu


www.e-misszio.hu


www.achilles.hu


www.mmi.hu


http://www.jatek-mester.hu/zootabor.htm


 


Vándortáborok


www.baraka.hu


www.vilaglato.hu


www.vandortabor.hu



 


Művészeti táborok


www.zeneszklub.hu


www.hungarianjazz.hu


www.gitarmania.hu


www.tanchaz.hu


www.ecdancestors.hu


www.classictanc.hu


www.hullamter.hu


www.szonyitabor.hu


www.muvesztabor.hu


www.keramiapark.hu


www.szinhaz.hu


 


 


Idegen nyelvi táborok


www.aisb.hu


www.berlitz.hu


www.kossuth-klub.hu


www.lumiere.hu


www.insideword.hu


www.nyit.hu


www.nyaritabor.hu


 


 


Multikultúrális táborok


www.utilapu.hu


www.cisv.hu


www.campus.com


www.csi.com


www.campUSA.com



 


Vallási felekezetek táborai


www.eletszava.org


www.christianity.com


www.nordenskjold.hu


www.cserkesz.hu


http://www.inventor.hu/regnum/ifi.htm


 


Oktató- és személyiségfejlesztő táborok


www.civitas.hu


www.marczi.hu


www.tanulasmodszertan.hu


www.mandala.civilport.hu


 


Életmód/hobbi táborok


www.humandesign.hu


www.boon.hu


www.tiszafitness.hu


http://skicc.hu/etka.htm


 


Építőtáborok, önkéntes táborok, kibucok


www.campUSA.com


www.viapacis.hu


www.mid.iport.hu


www.wfp.com


www.kia.co.il


www.izrael.lap.hu


www.cionista.hu


 


Bulitáborok

www.diaksziget.hu


www.efott.hu



 


Utazással, szállással kapcsolatos információ:


 


www. szallasinfo.hu


www.diakszallas.hu


www.nagyutazas.hu


www.utazas.com


www.internetravel.hu


www.travelport.hu


www.aktivhotels.hu


www.tourist.info.hu


www.Szallas.Net.hu


 


Oyeyele Monika

 


 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük