Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Felmegyek a miniszterhez!

Beszélgetés Pfendler Józsefné, Marikával, a kiskunhalasi, Református Egyházközség Fogyatékos Gyermekek Gondozóháza és Pedagógiai Szakszolgálata Szülők Érdekképviseleti Fórumának elnökével.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Felmegyek a miniszterhez!

  Marika 30-as éveiben járó, maga is mozgáskorlátozott / végtaghiányos / asszony, három gyermek édesanyja, akik közül a középső, Józsika, születési károsodott, súlyosan fogyatékos gyermek. Elszánt, kemény asszony. Olyannyira, hogy a sérült emberek és a velük foglalkozó intézmények helyzetének tarthatatlanságán felháborodva, valóra váltja a mondást, s csakugyan felmegy a miniszterhez, sőt a miniszterelnökhöz, gyalog.


 


  – Marika! Mi indította erre az elhatározásra?


 


  – Mindaz, amit látok, amit élek. Látom, hogy a sérült embereknek nincsenek jogaik, vagy ha vannak, azt semmibe veszi a társadalom. Látom, hogy az intézmények, amelyek megpróbálnak tenni ez ellen, állandó pénzhiánnyal, s ennek következtében szakember és eszközhiánnyal küzdenek. Élem, hogy aki sérült, nem teljes értékű tagja a társadalomnak. Látom, hogy aki közösséget vállal velünk, ugyanúgy a társadalom perifériájára szorul, mint mi magunk. Tudom, hogy sorban születnek a rendeletek, a törvények…de ellenőrzi-e valaki azok végrehajtását? Tudom, hogy létezik már Esélyegyenlőségi Hivatal, de csupán egy éve kezdte működését, s nagyon sok feladat vár még rájuk.


 


 – Kiskunhalas és Budapest távolsága 150 km. Ezt a távolságot kívánja többedmagával megtenni, gyalog, műlábbal…mit remélnek  ettől az úttól?


 


 – Azt reméljük, hogy az út folyamán csatlakoznak hozzánk mindazok, akik élik, értik és megértik problémáinkat, ha csak szakaszokra is. Azt, hogy felfigyelnek az emberek arra, hogy mi is létezünk, hogy emberi módon akarunk élni, hogy lehetőségeink és jogaink korlátozottak, de ebbe nem nyugodhatunk bele. Nem alamizsnát kérünk, hanem lehetőséget az emberi méltósághoz, a biztonságos, tisztes élethez! A törvények, amiket a sérültek érdekében hoztak, minden polgárra és hivatalos szervre kötelezőek… tartassák be a törvényeket! Azt szeretnénk, ha az ország vezetése tudomásul venné, milyen súlyos problémákkal küszködünk! Ezért készítettük el a Petíciót, melyet a miniszterelnöknek kívánunk átnyújtani. Bár a Miniszterelnöki Hivatal jelezte, hogy az Elnök úr valószínűleg nem tudja személyesen átvenni, ígéretet kaptunk, hogy vagy a kabinetfőnök, vagy a Hivatal titkárságának vezetője veszi át hivatalosan az okmányt.


 


 – Mikorra tervezik a sétát?


 


 – Terveink szerint július elsején indulok! Július 7 vagy 8 az érkezés napja. Ezen a héten történik az útvonal bejárása, majd azt követően a hivatalos engedélyek beszerzése.


És itt is szeretném felhívni mindazok figyelmét, akiket érint, vagy akik egyetértenek velünk, csatlakozzanak hozzánk! Menet közben, s több más fórumon is, aláírásokat gyűjtünk a pártolóktól. Széles réteget érintő kérdésekről van szó, országos problémákról. Csak együtt tudunk nyomatékot adni szavainknak!


 


 


 


Marika, s a többi szülő tehát elindul. Reméljük, valóban sokan fognak csatlakozni, hisz mindannyiukért vállalják ezt az embert-próbáló kihívást. A Családinet  / www.csaladinet.hu / nyomon követi az eseményeket, végigkíséri útjukon a békés tüntetés résztvevőit, egészen a Petíció átadásáig, s reméljük, hírt adhatunk a következményeiről is.


A tervezett útvonalról  és időbeosztásról a Felmegyek a miniszterhez! II című cikkben találnak információt.


 


A Fórumon nyílt kapcsolódó topicon tudunk válaszolni a kérdésekre.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük