Ilyen verssel köszöntötte feleségét Lackfi János 25. házassági évfordulójukon

Lackfi János kortárs magyar író, költő, műfordító, tanár, szerkesztő – ahogy ő mondja: író, költő, műfordító, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász.

Díjainak és elismeréseinek hosszú sorát gazdagítja többek között a József Attila- és a Prima Primissima-díj is. Feleségével, Júliával 6 gyermeket nevelnek, s immár 3 unoka büszke nagyszüleiként élik életüket.

A népszerű író aktív közösségi életet él a Facebookon (is), ahol rendszeresen bepillanthatunk családi életükbe is kedves versek és tündéri fotók révén. 25 éves házassági évfordulójukon az alábbi verssel lepte meg feleségét.

"Huszonöt éve vagyunk házasok, ma ünnepeljük ezüstlakodalmunkat. Köszönöm, drága Juli, ússzunk az aranyért!"

MIKOR RÁD

Mikor rád találtam, olyan voltam, mint a gyújtózsinór,

Mely prüszkölve szalad, s egy robbanás várja valahol,

Mint ablaküvegnek újra és újra nekicsapódó madár,

Mely képtelen felfogni, hogy létezik határ,

Mint májusfa, amely ma még csupa lázas lobogás,

De holnap a szélbe-esőbe minden tarkasága belevás,

Mint kerítés mögé rekesztett kutya, mely hörögve ugat

A kint elhaladókra, mélyre szippantva szagukat,

Mint kültelken sodródó, szél kergette szemét,

Mely megveszekedetten táncol, de csak ő hallja a zenét,

Mint használt embertest, melyet elgyötört a robot,

S most kerek asztalnál ül, némi szesz vet benne lobot,

Mint kódorgó hontalan, ki mások ablakán beles,

És vonzza a leves, meg hogy ott benn minden tökéletes,

Mint kezdő állatszelidítő, ki szívdobogva saját

Bőrét viszi vásárra, s hiszi, hogy akaratát

Nála erősebb lényekre rákényszerítheti,

Mint hamis festménynek hitt, kallódó eredeti,

Mint harsogva futkosó, esőtől duzzadó patak,

Mely öröknek véli bő vizét, nyers medreket harap,

Mint vígan égő villany, melynek nem kell semmi más,

Hogy kialudjék, csak egy kósza kattanás,

Mint bálna, mely kontinensnyi lomha remegés,

De a hajósnak csupán zsír, hús, megélhetés,

Mint szúnyog, mely hiszi, örök vérforrásra talált,

Mint kirobbanó kérész, mely nem sejti a halált,

Mint önhitt bokszoló egy nagy ütés előtt,

Mint kamrafényben kövéren terpeszkedő befőtt,

Mint konok csepp, mely meggyűlik odafenn,

S nem sejti, sorsa porlani, hízva bízik esztelen.

Mint zápor után tocsogó parkbeli gyep,

Mely zölden üvölt, hogy szőnyeg nincs nála szebb.

Mint hetyke mahagóni kuplung sportkocsiban,

Míg a beszívott sofőr ezerrel fal felé rohan.

Mint sziklafalon görcsös izmaira rátarti fa,

Miközben bedarálja a komótos tektonika,

Mint okádó vulkán előtt pózoló fényképezkedő,

Ki felé háta mögül már zuhan egy mázsányi kő.

Beélesített kamikaze, aki voltam, összehordhatok

Hasztalan még pár szekérderék hasonlatot…

S az sem férne el kevesebb metaforában,

Hogy milyen lettem, amikor rád találtam…

– Lackfi János –

A vers a tavasszal megjelenő Emberszabás című kötet része lesz.

Még nagyon sok boldog, együtt töltött évet kívánunk a házaspárnak!

Forrás: Lackfi János