Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Mozgalmasan, boldogan

A tánc, a zene: egész személyiségre ható komplex tevékenységek. Célom, hogy a gyermekek boldogan, felszabadultan táncoljanak, mozogjanak, és ismerjék meg hazánk népi kultúráját.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mozgalmasan, boldogan

Krizsán Andrea vagyok a Gödöllői Kastélykert óvodából. 20 éve aktívan dolgozom a gyermekekkel, szívvel-lélekkel minden odaadással. Elmondhatom, hogy velük együtt én is gyermekként élem a csoportban az életem, hisz az ő kedvességük, szeretetük, őszinteségük teszik csodássá a mindennapjaimat. Az évek folyamán nagyon sok képzésen vettem részt, több óvodában neves pedagógusoktól tanultam meg a drámapedagógiát, a környezet szeretetére neveléshez szükséges módszereket, nagyon sok kézműves technikát, a mozgást – ezen belül a néptánc, zene fontosságát.

Az óvodában kezdetektől beépítem a néptáncot a tevékenységeimbe. Nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. Tíz évig én is táncoltam és szeretném, ha a gyermekek is megismerkednének, a népi hagyománnyal, néptánccal, mozgáskultúrával. Két éve elvégeztem a „Játék és tánc gyermekeknek” című továbbképzést, így az óvodában használható módszereket is elsajátítottam és így még tudatosabban tudom felépíteni a foglalkozásaimat.

Az egész személyiségre ható komplex, fejlesztő tevékenység célja, hogy megismertessem a gyermekekkel hazánk népi kultúráját. A játékos foglalkozások pozitívan hatnak a gyermekek érzelmi, értelmi, anyanyelvi és esztétikai életére és segítik mozgásfejlődésüket.
A gyermekek a néptánc foglalkozások keretében a néptánc alaplépéseit sajátítják el mozdulat-tanítások által, továbbá népi mondókákat és népdalokat tanulnak meg, népi játékokkal ismerkednek. Célom tehát a néptánc, népi játékok, népdalok és hagyományok felelevenítése, ezeken keresztül a gyermekek ritmusérzékének és mozgáskoordinációjának fejlesztése, a táncos mozgás alapozása. A gyermekek mindig nagyon jól érzik magukat és felszabadultan, vidáman mozognak, táncolnak. A foglalkozások keretében lehetőséget biztosítok a SNI /Speciális Nevelési Igényű/ gyermekek integrálására, továbbá a tehetséges, ígéretes gyermekek fejlesztésére.

A kitűzött mozgás- és képességfejlesztési, valamint hagyományőrzési célok mellett fontosnak tartom, hogy a foglalkozások jó hangulatban teljenek, a gyermekekben a megszerzett közös élményeken keresztül alakuljon ki a magyar néptánc szeretete. A néptánc-oktatás alkalmával persze nem csak táncolunk, vagy tánclépéseket gyakorlunk. Körjátékokat, dalokat, mondókákat tanulunk. Sok időt fordítunk a ritmustapsolásra is. Különböző szerepjátékokat és népi játékokat is szoktunk tanulni, ezek kiválóan alkalmasak a közösségi érzés erősítésére és élményszerzésre is. A gyerekek nagyon kedvelik a fogócskázó vagy kapuzó és párválasztó játékokat. A táncoktatás megkezdése előtt, legfontosabb a tudatos járás, ugrás, futás tanulása. Ezek az alapvető mozdulatok, melyekből létrejön a tánc.

Ebben a korban nagy a mozgásigényük, ennek kielégítésére, és tudatos nevelésére is szolgál a táncos mozgásfejlesztés.  Nagy öröm nézni mennyire jól érzik magukat a gyermekek és milyen sok élménnyel és új ismerettel gazdagodnak.  Az óvodai nevelésben a magyar népi kultúra sok ágát integrálhatjuk. A gyermekkor kezdeti szakaszától hasznát vesszük annak a sokrétű tudásnak, ami átöröklődött. A népköltészet megjelenik a mesés-verses foglalkozásokon, a népi játékok sokasága a zenei nevelésben. A magyar kismesterségek a vizuális nevelésen belül, a természeti anyagokkal való tevékenység közben, míg a mozgásfejlesztésnél az alapvető mozgásformákból álló játékoknál jelennek meg szokásaink.

A magyar nép hagyományaiból azt emeljük ki, amelyek a gyerekekhez közel hozhatóak, ilyenek az ünnepeink, Mihály napi vásár, szüreti mulatság, karácsony, farsang… Az óvodai élet ezek köré szerveződik s az alkalomnak megfelelő mondóka, mese-vers, népzene, énekes játék és tánc tartalmat ad az ünnepeinknek. A közös ünneplés még emlékezetesebbé teszi az ünnepet, és tovább erősíti a közösségi érzést, egymáshoz tartozást. Arra törekszem, hogy a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően ismertessem meg őket az egyes népszokásokkal az évszakok jeles napjaival és ünnepeivel. Óvodánkban a népi játékokat, a néptánc alaplépéseit terápiás jelleggel is végezzük a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésében. Tavaly egy gyermeket fejlesztettem ezzel a módszerrel. A táncterápia gátlásoldó, léleksimogató, empátiát fejlesztő táncos, mozgásos játékfoglalkozás. A figyelem, a játék, a zene, a mozgás, és érintés segítségével dolgozhatják fel az élményeiket. Ennek célja, hogy a gyermekek kapcsolatba kerülhessenek belső önmagukkal és társaikkal.

Akik már óvodás korban megízlelik a közös dal és játék boldogságát, megőrzik ezt a kedvet a későbbiekben is. A táncot beépítem az ének- zene énekes játék tevékenységeimbe, de önálló tevékenységként is megjelenik. Előző csoportommal kiscsoporttól kezdve táncoltam és nagycsoportban már önállóan vezették a táncházakat, kisebb koreográfiával készültek a Családi napra. Óvodai szinten is át szoktam járni más csoportokba, ahol táncolok a gyermekekkel. Nevelés nélküli értekezleteken és a hétfői megbeszéléseken is alkalmam adódik a szakmai tudásomat átadni a pedagógus kollégáimnak, így ők is be tudják építeni a tevékenységeikbe. Ünnepek alkalmával táncházat szoktam tartani az óvoda aprajának és nagyjának (Mihály-napi vásár, farsang, gyermeknap). Apák és Anyák napján is mindig megtáncoltatjuk a szülőket. A családi napokon a szülőkkel és gyermekeikkel közös táncházat szoktam tartani, ahol a szülők is ismerkedhetnek a néphagyománnyal és tánccal. A néptáncon kívül más típusú táncokkal is megismertetem a gyermekeket.

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük