Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

„Erdő az egész világ!”

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, Milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel" (Szent-Györgyi Albert)

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Erdő az egész világ!”

Molnár Imréné vagyok, a Tényői Napközi Otthonos Óvoda pedagógusa, „Zöld Óvoda” szakember. Szeretném Önökkel megismertetni azokat a tevékenységeket, melyeket csoportomban végzünk a gyerekekkel.

A tevékenységek folyamatát nagyban befolyásolja elhivatottságom a „Zöld tartalmak” iránt – valamint egy, egyhetes svájci tanulmányút, ahol az elmúlt évben vettem részt, és képviseltem Győr-Moson-Sopron, Vas, és Zala megye óvodáit, pedagógusait. Kitűnő összképet kaptam Svájc környezeti neveléséről, melyet jól tudok munkámban kamatoztatni.

Tényő Győrtől 18 km-re fekszik a Sokorói dombság völgyében. A festői környezet, a sok-sok erdő, patak, rét, dombtető mind-mind kirándulásra csábít bennünket. Ki is használjuk ezeket az adottságokat! Csoportomba 24 vegyes életkorú, de érdeklődő kis „mókus gyerek” jár. Imádják a „kreatívkodást”- ők hívják így! A csoportszoba egyik sarkában is látható egy kis erdő – éppen az évszaknak megfelelő köntösben. Mikor olvastam a pályázati kiírást, tudtam, hogy írok egy tevékenységről, csak nagyon nehezen döntöttem el, hogy melyikről.

Mivel mindig is a szívem csücske volt az erdő és minden, ami vele kapcsolatos ezt választottam. ERDŐ – csupa nagy betűvel és tele tartalommal: védelem, tisztelet, fák, klíma, egészség, meseírás erdőről, újrahasznosítás… De melyiket válasszam? Melyiket ismertessem meg másokkal, veletek, Önökkel? Természetesen azt, ami legjobban tetszett a csoportomba járó gyerekeknek:

„Újra papírtól a használati tárgyakig”

Melyik kis gyerek nem szeret keverni, kutyulni, dagonyázni – piszkosnak lenni? Az enyémek nagyon! A projekt indítása előtt újságpapírt gyűjtöttünk a szülők segítségével. Nagyon aktív szülők támogatását élvezzük – bármit kérek, sok segítséget kapok. Így ők is részesei a sikereinknek. Eszközökkel motiváltam. Minden gyerek körém állt. Nem győztem a sok kérdésre válaszolni. „Mit fogunk ezekkel csinálni?”

  • vödör – ebben áztatjuk a papírt.
  • szűrő – csepegtetjük a vizet
  • turmixgép – pépesítünk
  • keverőlapát – összekeverjük
  • keretes szita + henger – kiszorítjuk belőle a vizet
  • itatós papír – azon szárad az új lap
  • tálak – bevonva újra papír tálkákat kapunk
  • papírtégla készítő gép – papírtégla készítő
  • terepasztal – ahol a falu makettja lesz

Pénteki napon kezdtük el az újságok összetépkedését, beáztatását vízben. A tépkedés is nagy móka – hiszen „rosszalkodunk”, össze – vissza tépkedünk egy újságot! Közben rengeteget lehet beszélgetni, hogy mit miért teszünk? Tudatosítom bennük, hogy a papír fából készül. Ha sok-sok újra papírt, papírtéglát készítünk, sok-sok fát mentünk meg a kivágástól. Nagy öröm volt, mikor ők maguk mondták, hogy akkor megmarad az erdőnk ahol mókust, nyuszit figyeltünk meg, ahol jókat sétáltunk, sütöttünk a tűznél, megismertük a tűzgyújtás szabályait, az erdő védelmét, ahol magaslesre másztunk, kunyhóba bújtunk. Erdei – leesett – termésekből halmazokat képeztünk, erdei tónál frissültünk fel, bújócskáztunk, öleltünk fákat, egyensúlyoztunk kidőlt fákon, megtanultuk, hogy az erdőben mi csak vendégek vagyunk!

A hétvége alatt jól megáztak a papírok melyeket turmixgépben pépessé tettünk. Aztán egy szita segítségével kinyomkodtuk belőle a vizet. Lapokat, kis tálkákat, hirdető táblákat, képeket, meghívókat, farsangi álarcokat – Ovi olimpiához – a résztvevő települések neveit készítettünk. A fő tevékenységünk a terepasztal készítése volt, tényő domborzatának mintázása.

Egy későbbi időpontban, mikor már megszáradt, kifestettük, kis házakat, templomot, a tóba halakat, a partra vízi növényeket, vadkacsákat készítettünk – természetesen mindent újra papírból. A jó hangulatról „énekes pacsirtáink” , a mindig énekelgető gyerekek gondoskodtak. Hallgassunk „erdős” dalokat! – kérték. Kedvenceik: Gryllus Vilmos: Somvirággal, kakukkfűvel és Hallgatag erdő. Rengeteg verset, mesét ismernek az erdőről. Beszélgetés közben mint a szivacs, úgy szívják magukba a verseket. Kedvencük: Gazdag Erzsi: Álmomban és Zelk Zoltán: Őzek, nyulak, szarvasok.

„Az erdő az egész világ” témája kiválóan alkalmas a mese és a vizualitás ötvözéséhez. Egy alkalommal mesét írtunk a nagyokkal. A téma természetesen itt is az erdő és a természetvédelem volt. Három szereplőt neveztem meg. A fantáziájukra bíztam, hogy mi történik velük? Ahogy mondták – én írtam. Csak ámultam, milyen ügyesek. Szárnyaltak! A mese címe: Az erdőkerülő. Ő vigyázott az erdő rendjére. Megdorgálta a szemetelőket. Megszerette a királylányt, és a királytól elnyerte a lánya kezét és fele királyságát – mint minden igazi mesében. Meglepetésképpen beküldtem a leírt mesét a megyei újságba – Kisalföld – ahol az akkor még megjelenő, gyerekeknek szóló Breki magazinban. – viszontláthattuk mesénket. Nagyon büszkék voltak – no és persze én is! Azóta sokszor kérik, hogy ez legyen a déli mese.

Nem csak a közvetlen környezetünket fedezzük fel, hanem busszal is szívesen indulunk kirándulni. Természetesen akkor is figyelünk arra, hogy az erdő legyen a főszereplő. Voltunk: Győrben, Bábolnán, Tatán, Dunaszigeten, és több alkalommal a Bakony különböző területein. Az idei őszi kirándulásunkon Tatán meglátogattuk a 2014-es év „Év fáját” – egy hatalmas platánt. Büszkén mondhatom, hogy 2012-ben térségünk fája a Hatos-tölgy 2. helyen végzett.

Köszönöm dajka nénimnek, hogy mindig velem van!

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük