Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

Adventi naptár – Süni csoport

Készülődünk az ünnepekre, egy Adventi naptárt készítünk közösen, ami apró ajándékokat rejt a gyermekek számára.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Adventi naptár – Süni csoport

Köszöntöm az olvasókat, Kovács Brigitta vagyok, 2011-ben végeztem óvodapedagógusként, jelenleg a Fekete István Óvoda és Bölcsödében dolgozom Alsózsolcán. A fiatalok körében nem egy felkapott szakma, én mégis ezt választottam, mert mindamellett, hogy mindig szerettem a gyermekeket, fontosnak tartottam a jövő nemzedék fejlesztését és nevelését, ezáltal lett ez a hivatásom.

A mindennapokat ennek tudatában tervezem meg a csoportom számára. Jelenleg egy 24 fős kiscsoportban tevékenykedem, ebből 15 lány, 9 fiú, ami az arányokat illeti, ez mostanában elég ritka. A csoport már jól összeszokott, könnyen és nagy örömmel folyik a közös munka. Én azt tapasztalom, hogy a gyerekek igénylik az új, kreatív, hasznos dolgokat, örömmel használják, ha azt saját maguk készíthetik el.

Mikor találkoztam a pályázattal egyből az jutott eszembe, hogy közösen kellene barkácsolni olyan dolgot, ami a csoportunk dísze lehet a közelgő ünnepre. Sok gondolkodás után szembe jött velem a 24-es szám, egyből az Adventi naptárra asszociáltam. Így a pályázatom anyaga egy Adventi naptár készítése, amit a gyerekekkel közösen készítünk el, majd a csoportszobánk dísze lesz, ami az ünnepvárás hangulatát segíti.

A gyűjtögetés fogalma sok óvónő számára ismert fogalom, ez így van nálam is. Ebben az esetben elővettük az összegyűjtött gyógyszeres dobozokat. Ebből fog készülni a kalendárium.

Az elkészítéshez szüksége eszközök:

  • 24 db gyógyszeres doboz,
  • olló,
  • karácsonyi csomagolópapír,
  • ragasztó,
  • vastag karton,
  • élő fenyőág,
  • fenyőtoboz.

1. lépés

Nagyjából összeállítottuk a formát, hogy tudjuk, milyen nagyságú dobozokra van szükségünk. A dobozkákat kisebb csoportokban fogjuk karácsonyi csomagolópapírral bevonni.

2. lépés

A dobozokat oldalanként bekenjük ragasztóval és bevonjuk a csomagolópapírral (előre daraboltam a gyermekeknek), az egyik végét nem vontuk be.

3. lépés

Amikor elkészült és megszáradt a 24 doboz, belerejtek kis apróságokat. Az előre kivágott karton körökre majd egymás tetejére ragasztottuk.

4. lépés

A dobozokra ráragasztjuk a számokat. Mivel kiscsoportról van szó így készítettem mellé egy táblázatot, amiben egy szám mellé párosul egy gyermek jele. Így mindenkinek van egy dobozkája és tudjuk követni, hogy melyik nap ki nyithatja ki az aznapi dobozkát.

5. lépés

Élő fenyőágakat szurkálunk az illesztések közé így igazi kis fenyőfát varázsolunk. Fenyőtobozokkal díszítjük. 

Kellemes Karácsonyi Készülődést Kíván a Süni csoport!

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük