Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Az eltévedt mikulás – mesekönyv

Egy közösen kitalált mese ami életre kelt a gyerekek által és mesekönyv formájában örök emlék maradt mindenki számára.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az eltévedt mikulás – mesekönyv

Közel 20 éve dolgozom a pályán, mint óvónő, ez idő alatt rengeteg ötletet próbáltam úgy megvalósítani, hogy minden gyermek örömét lelje a tevékenység közben és mindezek  élményként épüljenek be a mindennapjaikba- mert együtt játszani jó 🙂 Így történt ez egy Mikulásvárással eltöltött időszakban is. Mivel is várjuk  a Mikulást? Milyen műsort adjunk elő? – ezek minden óvónő életében megjelenő kérdések.

Leültünk a gyerekekkel a szőnyegre az advent időszakában és a készülődésben megkértük őket, hogy együtt gondoljuk ki mi is lesz a legjobb megoldás, vagyis  hogyan várjuk a Mikulást? – „verssel” – „énekkel” – „öltözzünk szép ruhába” – hangzottak a válaszok. „Meséljünk!!!„ – na itt akkor megálltunk és kitaláltuk, hogy írunk közösen egy mesét amiben a gyerekek elmondták vágyaikat, ki mi szeretne lenni. Rénszarvas, mikulás, mókus, manó, tündér, hóember, varázspók, sőt még gumisbácsi is volt. Na, innentől fogva egy történetet kellett kitalálni, amiben minden gyerek a kedvenc szerepét játszhatta el. Bevallom nem volt könnyű feladat, mert 20 gyerekre kellett szerepet írni, úgy, hogy abból egy történet kerekedjen ki, és persze mindenki kitalálta magának, hogy ő mi szeretne lenni.


 

Így született meg „Az eltévedt mikulás” c. mese. Az alaptörténet arról szólt, hogy eltévedt a Mikulás a Pilisi hegyekben mert a szél elfordított egy jelzőtáblát, majd elkóborolt a Mikulás rénszarvasa is. Segítőivel a mókuskákkal, a hóemberekkel, téltündérekkel, manókkal, varázspókkal és a gumis bácsival megoldódott a történet és a Mikulás megérkezett a leányvári óvodába. A jelenethez szép díszletek, ruhák készültek aminek az elkészítésében  a szülők is részt vettek, de maga a mese december 6 – ig titok maradt. December 6- án volt a premier, akkor adtuk elő először a közös mesét a Mikulásnak és a szülőknek, vendégeknek, akik eljöttek ezen az ünnepnapon az óvodába.A kis műsor olyan jól sikerült, hogy további meghívást is kaptunk a többi csoportba. Mindenki örült és boldog volt ezen a szép napon.


 

De karácsonyig még volt jónéhány nap az adventi időszakból. Akkor jött az az ötlet, hogy készítsünk a meséből egy mesekönyvet, szöveggel, képpel, rajzokkal. A gyerekek ceruzát ragadtak és rajzoltak és rajzoltak……..:) Igy elkészült  „Az eltévedt mikulás” mesekönyv változata is benne a gyerekek  rajzaival. Így lett belőle foglakoztató könyv is, pl. „Rajzold meg a hóember hiányzó részeit!” (három gömb formát rajzolt a kisgyerek a képre a többit ki kellett egészíteni). „Vezesd el a Mikulást az óvodába!„ (labirintus feladat, vonalvezetés) „Rajzolj annyi hópihét, ahány tobozt látsz a fán!"(kiegészítő feladat, számolás) Ilyen és ehhez hasonló feladatok kerültek a mesekönyvbe. A könyv egyik oldalán volt mindig a szöveg a másik oldalon a feladatok. Szülői segítséggel szerkesztettük, nyomtattuk, vágtuk  az oldalakat majd a végén lamináltuk a borítót. Olyan sikere lett a kis mesekönyvnek, hogy  a szülők a nagyszülőknek ajándékba, karácsonyra  és maguknak vagy a szeretteiknek emlékbe is ezt vittek. A mesekönyvért felajánlott összegből játékokat vásároltunk a gyereknek a karácsonyfa alá. 


 

Igazán örömökben gazdag, lázas készülődéssel telt el az adventi időszak abban az évben. Jó volt látni a sok örömtől duzzadó gyerekarcot a meghitt mosolyokat mindenki arcán és mindez emlék maradt egy mesekönyvben is. 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük