Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Tizenkét év fegyházra ítéltek egy nevelt lányával erőszakoskodó férfit

Első fokon tizenkét év fegyházra ítélt a Nyíregyházi Törvényszék pénteken egy férfit, aki 2013-ban és 2014-ben többször megerőszakolta tizennégy éves nevelt lányát, akinek emiatt gyereke is született.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tizenkét év fegyházra ítéltek egy nevelt lányával erőszakoskodó férfit

Bodnár Zsolt elsőfokú bírói tanácsa nevelése alatt álló, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében találta bűnösnek.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2004 óta volt élettársa a bűncselekmény időpontjában tizennégy éves sértett anyjának. A férfi rendszeresen bántalmazta az általa ötéves kora óta nevelt lányt. Szexuálisan először 2013 karácsonyán az otthonukban erőszakoskodott vele, a következő év májusában pedig késsel kényszerítette aktusra a lányt, aki ezután teherbe esett – ismertette a bíró.

A sértett az erőszakról senkinek sem mert szólni, mert a nevelőapja megfenyegette, hogy ha megteszi, akkor "hasba szúrja és a hátát is eltöri". H. József ezután még kétszer közösült erőszakkal akkor nyolcadikos nevelt lányával. 

A lány viselkedésének megváltozását az általános iskolában vették észre, az intézmény értesítette a családgondozókat, akiknek a sértett végül bevallotta az erőszakot. A már 27 hetes terhes lány ezután nevelőszülőkhöz került, majd anyja halála után, 2015 januárjában – tizenhat éves korában – megszülte gyermekét.

Bodnár Zsolt elmondta: a vádlott az első kihallgatásán beismerte tettét, ezt a nyilatkozatát azonban később visszavonta, majd részben ismét elismerte a bűncselekményt, de tagadta, hogy erőszakkal közösült a lánnyal.

A bíróság elutasította a férfi védekezését, a sértett vallomásait pedig teljes mértékben elfogadta.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Forrás: MTI
Fotó: Activedia/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük