Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Az apánál is aludjon olykor az anyával élő csecsemő!

Amennyiben a szülők elváltak, és a csecsemő- vagy óvodáskorú gyereket az anyánál helyezték el, fontos, hogy bizonyos időközönként az apánál is aludjon.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az apánál is aludjon olykor az anyával élő csecsemő!

Így ugyanis később mindkét szülővel jobb lesz a kapcsolata. „Nemcsak hogy nem árt az anya-gyerek kapcsolatnak az apánál töltött idő, de hatására a gyerek mindkét szülővel képes kiegyensúlyozott kapcsolatot ápolni” – állítja a kutatást vezető William Fabricius, az Arizona State University munkatársa.

A szakember szerint minden jel arra mutat, hogy a szülő és a gyerek közötti későbbi jó kapcsolat kulcsa, hogy a gyerek a válást követően a kezdetektől rendszeresen eltöltsön egy-egy éjszakát az édesapánál.

Mint kiderült, ha mindez már csecsemő- és óvodáskorban is adott volt, a gyerek 18-20 éves korban is jobb kapcsolatot ápolt mindkét szülőjével, és maga is kiegyensúlyozottabb volt, mint azok a társai, akik legfeljebb egy-egy délutánra találkozhattak édesapjukkal.

A kutatás során a szakemberek 116 olyan főiskolai hallgatót vizsgáltak, akiknek a szülei 3 éves koruk előtt váltak el, ez alapján vonták le következtetéseiket. „A kötődés is könnyebben kialakul, a szülő és a gyerek többet megtud egymásról, ami egy bizalmas viszony alapjául szolgál” – mondja Fabricius.

Forrás: http://mipszi.hu
Fotó: froot/pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük