Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

A lányok napja

A Nők A Tudományban Egyesület idén is megrendezi a Lányok Napja néven azt a programsorozatot, mely a tudományos és műszaki szakirányokat népszerűsíti a középiskolás lányok körében. A kezdeményezéshez évről évre egyre több egyetem, kutatólabor és cég csatlakozik, a részvétel pedig ingyenes.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A lányok napja

Hazánkban első alkalommal 2012-ben került megrendezésre az interaktív programsorozat, külföldön azonban hosszabb múltra tekint vissza. Az Egyesült Államokban 1993-ban volt először Lányok Napja, amikor a gyerekek szüleik, rokonaik munkahelyén ismerkedhettek a különféle szakmákkal. A kezdeményezés azóta sok országba eljutott, mára Európa-szerte egyazon napon tartják meg, minden évben április hó utolsó csütörtökjén. A különféle cégek ilyenkor kinyitják kapuikat a lányok előtt. A pályaorientációs rendezvény lényege, hogy a lányok látókörét tágítsa, felhívja a figyelmet olyan szakmákra is, melyekre lehet, hogy addig nem is gondoltak. A főszervező és a támogatók nem titkolt célja, hogy a jellegzetes „férfiszakmákban” – a műszaki, informatikai, és természettudományos területeken – női dolgozókkal oldják meg a szakemberhiány problémáját.

A részt vevő intézmények és cégek életébe interaktív módon kapcsolódhatnak be a látogatók, a fiatalok megnézhetik az irodákat, laborokat, műhelyeket. A legtöbb helyen az elektronikai berendezések, nagy gépek és számítógépes eszközök kipróbálására is van lehetőség, valamint a lányok találkozhatnak olyan nőkkel, akik már bizonyítottak, és a maguk területének kiválóságai. A legfontosabb információ, melyet a program átadhat a résztvevő lányoknak, hogy nem szükséges a hajdanvolt társadalmi elvárások közé szorítaniuk magukat, hiszen képességeikben nem maradnak le a fiúk mögött, és ugyanolyan támogatottságot is kapnak a tanulmányaikban – csak legyen merszük belevágni.

A rendezvénysorozaton fényképes és videós dokumentáció is készül, a korábbi évek eseményeiről készült videók, élménybeszámolók a honlapon megtekinthetők. A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, április 23-ig küldhetik be a lányok a jelentkezésüket, országszerte közel 80 cég nyílt napjára. A részvételt igazoló emléklap igazolásul is szolgál az iskolában kihagyott tanítási napra. A látogatható cégek, egyetemek listája itt elérhető, némelyek programja már megtelt, de sok még a szabad hely:
http://lanyoknapja.hu/programlista

A rendezvény honlapján és facebook-oldalán is naprakész információk érhetők el a programról.
https://www.facebook.com/lanyoknapja/

Fotó: eroyka/pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük