Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Megszavazták a „Taigetosz-törvényt” – még nehezebb helyzetbe kerülnek a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek

Rengeteg gyermek esélyeit kaszálhatja el a továbbtanulásra az a törvénymódosítás, melyet nem is olyan szorosan - 112 igen és 56 nem szavazat mellett - megszavazott a parlament.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megszavazták a „Taigetosz-törvényt” – még nehezebb helyzetbe kerülnek a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek

A módosítás eltörli a korábbiakban létező lehetőséget, miszerint a tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknek nem kellett vizsgázniuk a számukra nehézséget okozó tantárgyból – írja a HVG.

A törvény emellett kitér arra is, hogy az enyhén értelmi fogyatékos tanulókkal a jövőben ne csak gyógypedagógusok, hanem erre vonatkozó külön szakképesítés nélküli pedagógusok is foglalkozhassanak.

A köznyelv által csak Taigetosz-törvénynek nevezett módosítás ügyében már egy olyan fiú is megkereste a törvényhozókat, aki maga az élő bizonyítéka annak: igenis szükség van a könnyítésre.

Markos Balázs az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban végzős. Mivel mozgásában akadályozott, illetve számolási nehézségekkel küzd, a megfelelő tárgyakból felmentést kapva kitűnő tanuló lehetett, s így jó eséllyel teljesül az álma, hogy jogász lesz. A fiatalember arra kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét, Balog Zoltánt, hogy gondolják át ezt a törvényt, ám kérése a jelek szerint süket fülekre talált.

A tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek ellátása hosszú évek óta nehéz dolog, mivel számuk egyre nő, a gyógy-, és fejlesztőpedagógusok száma viszont egyre csökken. Akik dolgoznak, erőn felül kénytelenek teljesíteni, hogy a megfelelő speciális fejlesztés minden rászoruló gyermekhez elérjen. A törvénymódosítás nyilván erre született megoldásul, egy kissé kitekert hegy-Mohamed analógiával – ha kevés a gyógypedagógus, legyen kevesebb olyan gyermek, akit el kell látniuk.

A Csak Együtt Van Esély elnevezésű civil csoport küzd egy ideje azért, hogy megértesse a döntéshozókkal, milyen hátrányba kerülnek így a gyerekek, ám az egyeztetések ellenére szinte változtatás nélkül fogadták el a törvényt. A törvény indoklása egyesek szerint vérlázító: miszerint így motiváltabbak lesznek a szülők és a gyerekek, hogy minél előbb leküzdjenek egy-egy tanulási zavart.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint pedagógiai baklövés a törvény, mivel szó sincs arról, hogy az érintett gyerekek lusták, vagy buták lennének, esetleg nem akarnának tanulni. A szakemberek véleménye is ez, azt pedig mindenki tudja, hogy a legrosszabb motiváció a kudarcélmény, amit csak tapasztalhat egy gyermek, ezért az indoklás nem áll meg.

A szülők érthető módon felháborodottak és kétségbeesettek, hiszen az érintett gyermekek helyzete eddig sem volt rózsás. Milyen lesz ezután…?

Kép: coyot / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük