Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Vélhetően agyhártyagyulladás miatt halt meg egy 6 hónapos kislány Hevesen

Baktérium okozta járványos agyhártyagyulladás gyanújával életét vesztette egy 6 hónapos kislány kedden Hevesen - erősítette meg az MTI információját a füzesabonyi járás tisztifőorvosa.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Vélhetően agyhártyagyulladás miatt halt meg egy 6 hónapos kislány Hevesen

Dósáné Fekete Márta közölte: a háziorvos jelentette a halálesetet kora délelőtt, kiváltó okként – a klinikai tünetek alapján – járványos agyhártyagyulladás (meningitis epidemica) kórokozóját jelölte meg.

Ismertetése szerint munkatársai a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket, így a családtagokat antibiotikummal látták el.

Elmondta: a vérmérgezéssel is járó baktériumfertőzésnek olyan gyors volt a lefolyása, hogy a szülők hiába rohantak orvoshoz a kicsivel, az életét már nem lehetett megmenteni.

A szülők elmondása szerint este semmi baja nem volt a gyermeknek, annyit azért észleltek, hogy éjszaka nyugtalanul aludt. Reggel kiütéseket észleltek a kicsin és azonnal a rendelőbe vitték – közölte a tisztifőorvos.

Az MTI úgy tudja, hogy a 6 hónapos kislány az eszméletét a rendelőben, vizsgálat közben veszítette el. Mentőhelikoptert hívtak hozzá, egy órán keresztül lélegeztették. Állapota azonban tovább romlott és már nem tudtak rajta segíteni.
 

Az agyhártyagyulladás tünetei:

  • csillapíthatatlan fejfájás
  • csillapíthatatlan hányás
  • magas, 39-40 fokos láz 
  • levertség, aluszékonyság
  • görcsök, végtag-, hátfájás
  • tarkómerevség
  • növekvő tudatzavar

Aki a fenti tüneteket észleli magán vagy gyermekén, azonnal forduljon orvoshoz!

Agyhártyagyulladás elleni védőoltás

A megelőzéshez a védőoltás különösen ajánlott a csecsemőknek, zárt közösségekben élő gyermekeknek és fiatal felnőtteknek, továbbá olyan gyermekeknek és felnőtteknek, akik alapbetegségük vagy egészségi állapotuk miatt a betegség fokozott kockázatának vannak kitéve. A meningococcus elleni védőoltáshoz szükséges oltóanyagot a háziorvos, házi gyermekorvos írja fel receptre.

Olvasd el ezt is: Az agyhártyagyulladás tünetei: ha ezt látod, azonnal vidd kórházba a gyereket!

Forrás: MTI
Fotó: Guven Uzman / FREEIMAGES

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük