Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A szomszéd fegyverével, véletlenül lőtte le kislányát egy férfi Miskolcon

Véletlenül sült el a pisztoly egy férfi kezében hétfő este Miskolcon, a golyó úgy megsebesítette az apa kilencéves kislányát, hogy a gyermek a kórházban belehalt sérülésébe - erősítette meg hétfő esti közlését a rendőrség az MTI érdeklődésére kedden, miután a gyanúsítottat kihallgatták az esetről.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A szomszéd fegyverével, véletlenül lőtte le kislányát egy férfi Miskolcon

(a fotó csak illusztráció)

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a részleteket ismertetve elmondta: a férfi szomszédja hosszabb időre elutazott, értékesebb tárgyait összepakolta és azokat rábízta a gyanúsítottra, megőrzésre.

Hétfő este a férfi kíváncsiságból úgy határozott, hogy átnézi a nála hagyott szatyrokat. Az egyikben talált rá az igen kicsi, egy nagyobb tenyérben jószerivel észre sem vehető fegyverre, amelyet addig forgatott, nézegetett, amíg az el nem sült. A golyó a kislányt találta el – tette hozzá az alezredes.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hétfő este a 112-es központi segélyhívó számon jelentette be egy miskolci nő, hogy a lakásukon a 9 éves lányukat az élettársa véletlenül meglőtte.

A járőrök és a mentőszolgálat munkatársai azonnal a helyszínre mentek, ahonnan az elsődleges ellátása után kórházba vitték a gyermeket, a kislány azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy meghalt.

A nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították az apát, akit gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt hallgatnak ki.

Forrás: MTI
Fotó: Zaccaria / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük