Hirdetés Partneri kampány helye
Nyár

Egy tízéves kisfiú találmánya mentheti meg a forró autóban hagyott gyerekek életét

Miközben a nyarak évről évre melegebbek, még mindig nem egyértelmű minden szülő számára, hogy a kicsiket szigorúan tilos a napon parkoló autóban hagyni. Egy amerikai kisfiú az így járt gyerekek megmentésére fejlesztett ki egy nagyszerű eszközt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy tízéves kisfiú találmánya mentheti meg a forró autóban hagyott gyerekek életét

Amikor a tízéves Bishop Curry megtudta, hogy szomszédjának hathónapos babája az életét vesztette a felforrósodott autóban, eldöntötte, feltalál egy eszközt, hogy ilyesmi többé nem fordulhasson elő. Valószínűleg ez más hasonló korú gyereknek is megfordult volna a fejében, ő azonban a tettek mezejére is lépett.

Az Oasis névre keresztelt szerkezet a hőmérséklet emelkedésének észlelésekor hideg levegőt fúj a helyiségbe, emellett pedig azonnal értesíti a szülőket és a hatóságokat. Az eszköznek egyelőre csak az agyagból elkészített terve van készen, édesapja, idősebb Bishop Curry azonban már gyűjtést is indított a fejlesztések megkezdésére. A kitűzött cél 20 ezer dollár volt, ezt mára sikerült túlszárnyalni, és jelenleg 23 ezer dollár található a számlájukon.

„Sok segítséget kapok a szüleimtől” – nyilatkozta Bishop a Fox News-nak, majd hozzátette: a családján kívül a barátai és az osztálytársai is teljes egészében mellette állnak.

Hasonló eszközökre sajnos valóban szükség van. Magyarországon szerencsére még nem követelt ez életet, az Egyesült Államokban azonban tavaly csak júniusig 24 gyerek lelte halálát a felforrósodott autóban – ez háromszorosa a 2015-ös év hasonló időszakában történt esetek számának. Múlt héten egy 19 éves lány hagyta 30 órára a bezárt autóban az egy- és kétéves gyerekeit, amíg a barátaival bulizott. A többiek szóltak ugyan neki, hogy vegye ki a kicsiket, ő azonban erre nem volt hajlandó. A gyerekeket már csak holtan tudták kiemelni a kocsiból.
Pár napja Fóton hagyta az autóban gyermekét egy nő a tűző napon, amíg vásárolni ment a kicsi testvérével – az áruházból már a rendőrség kíséretében távozott.  
Nemrég egy 7 hónapos csecsemő hunyt el, mert az apukája elfelejtkezett róla és a kocsiban hagyta, majd dolgozni ment. 

Nincs azonban szükség ilyen szélsőséges gondatlanságra ahhoz, hogy a forróságban komoly károsodást szenvedjen a kisgyerek. Nagy melegben egy lezárt autóban akár 15-20 fokkal is magasabb lehet a hőmérséklet, mint kint. Ez nagyon hamar kiszáradáshoz, eszméletvesztéshez vagy akár halálhoz is vezethet. Szerencsére ma már a járókelők, ha autóban hagyott, főleg síró kisgyereket látnak, rendszerint azonnal hívják a rendőrséget. Ezért szükséges elmondani, ha kell ezredszerre is: még „öt percre” sem hagyhatjuk a gyerekeket a bezárt autóban magukra!

Kép: Tammydz / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük