Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Kiborultak a diákok: öngyilkos búcsúlevél, mint iskolai tananyag

Az elmúlt napokban nagy port kavart egy iskolai feladat, melyet kamaszoknak adott fel irodalomtanáruk: egy öngyilkosság előtt álló személy búcsúlevelét kellett megírniuk. A szülők felháborodtak - talán nem is ok nélkül.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kiborultak a diákok: öngyilkos búcsúlevél, mint iskolai tananyag

A londoni Thomas Tallis középiskola szülői közössége napok óta forrong. Két osztálynyi tini borult ki, amikor irodalomtanáruk azt kérte tőlük, hogy fogalmazzanak meg egy búcsúlevelet.
A botrányt egy édesanya robbantotta ki, aki tudomást szerzett lányától arról, mi folyik a suliban. Szerencsére az ő kapcsolatuk párját ritkítóan nyitott és őszinte, hiszen kamaszkorban a gyerekek inkább csendben szenvednek, semhogy segítséget kérjenek. Ezért is roppant veszélyes a feladat, amit a tanár kiszabott. A felháborodott anyuka levélben fordult az iskola vezetéséhez.

A diákok közül sokan vesztették el barátaikat öngyilkosság miatt. Annak a lánynak, akinek édesanyja panaszt tett, három barátja is öngyilkos lett, érthető módon nagyon felzaklatta a feladat.

„Mégis melyik univerzumban jó ötlet búcsúlevelet íratni kamaszokkal???” – írta levelében a lány édesanyja.

A levél megírása egyébként Shakespeare Macbeth-jéhez kapcsolódott, az öngyilkosságot elkövető Lady Macbeth szenvedése gyakori irodalmi tananyag. A feladat szerint el kellett képzelniük a tanulóknak, hogy mit érzett és gondolt a Lady, mielőtt véget vetett az életének, a búcsúlevelet az ő nevében kellett megírni.

Az iskola igazgatója, Carolyn Roberts reagált a szülői panaszokra. Elnézést kért és elmondta, megérti a szülők aggodalmát és érzéseit. Megígérte, hogy kivizsgálják az ügyet és többször nem fog hasonló előfordulni.

Kép: WerbeFabrik / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük