Hirdetés Partneri kampány helye
Nyár

Storcz Botond vízivándornak állt

Az idei évtől újraindul hazánkban a vándortábor mozgalom. Ennek apropóján beszélgettünk Storcz Botond sokszoros Olimpiai-, Világ- és Európa-bajnok kajakozóval a Vízivándor program nagykövetével.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Storcz Botond vízivándornak állt

Mi a legfontosabb tudnivaló a Vándortábor programról?

Talán az a leglényegesebb, hogy rengeteg 11-18 év közötti gyereket és fiatalt viszünk el az idei nyártól vándortáborozni az ország legszebb folyóira és erdőibe. Én a vízi vándortáborok szervezésében segítek, de emellett gyalogos erdei vándortáborok is indulnak.

Miért gondolod, hogy a mai világban vonzó lehet egy vándortábor az általános és középiskolás gyerekeknek?

Azt gondolom, hogy pont a mai világban fontosak az ilyen táborok. Amikor én voltam ennyi idős, teljesen természetes volt, hogy gyerekként nyáron egész nap a vízen vagyunk, de ha épp nem kajakoztunk, akkor is a szabadban és a természetben voltunk. Ma ez már nem ennyire magától értetődő. A gyerekeket nem könnyű kimozdítani a szobából, elhívni a számítógép elől, érdekesebb programot ajánlani nekik a kezükben lévő telefon nyomkodásánál. A Vándortábor programban mi pont erre teszünk kísérletet. Szeretnénk a fiatalokat kivinni a természetbe, megmutatni nekik, hogy milyen csodálatos helyek vannak ebben az országban, és hogy milyen valóságos élményeket lehet gyűjteni vízi túrázás vagy épp erdei túrázás közben.

Szülőként az elsődleges szempont egy nyári tábornál, hogy mennyire biztonságos elküldeni oda a gyereket. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mennyire biztonságosak ezek a vízitúrák?

Szülőként ez nekem is kiemelten fontos szempont. Nagyon figyeltünk rá, hogy minden táborvezető egyben képzett vízitúra vezető legyen. Így én is nyugodtan engedem el a gyerekeimet a táborokba. Egy dolog azért a gyerekek részéről is lényeges: Minden résztvevőnek tudnia kell úszni, sajnos enélkül nem tarthat velünk a vízitúrákon.

Többes szám első személyben fogalmaztál. Te is ott leszel a túrákon?

Szívem szerint mindegyiken részt vennék, de az sajnos nem fér bele a nyárba. Egy túrát azonban a Szigetközben augusztus elején én fogok vezetni. Úgy tudom, hogy erre is vannak még szabad helyek, úgyhogy mindenkit buzdítanék, hogy jelentkezzen, mert életre szóló élményben lesz része.

Storcz Botond vízivándor

Hol lesznek még vízi vándortáborok? Illetve aki jelentkezik, hogyan készüljön a táborra?

A Szigetköz mellett a Felső-Tiszára szervezünk táborokat. Sokat készülni nem kell. A szervezők a szállásokat, a hajókat, lapátokat, mentőmellényt és természetesen a napi háromszori étkezést is biztosítják a gyerekeknek.

Mennyibe kerülnek ezek a táborok?

Ez az egyik kedvenc kérdésem, mert azt mondhatom, hogy a mai táborokhoz képest nagyon olcsó. Mindössze 18 ezer forint a részvételi díj, amiben minden benne van, a gyerekeknek igazából még költőpénzre sem igazán van szükségük.

Ezeken a táborokon kívül egyébként te szoktál magad is vízitúrázni?

Igazi sátras túrákon már nem nagyon veszek részt, de bárhová is megyek, viszem magammal a hajómat és mindig találok olyan izgalmas és érdekes vízfelületet, amit mindenképp érdemes kipróbálni. Legutóbb ilyen volt Szlovéniában a Száva, ami nem kimondottan túrakajakos folyó, de nagyon érdekes volt a vadvízi zúgókon átemelni, evezni a sebes sodrású kristálytiszta vízen. Persze ezek teljesen más hangulatúak, mint a magyarországi folyókon való evezés. A vízi vándortáborokban szelíd, lassú folyású folyókon fogunk evezni, ahova az is bátran jöhet, aki még korábban életében nem ült túrakenuban.

Teljesen kezdők is veletek tarthatnak?

Igen, számukra az első napokban megtanítjuk a kenuzás alapjait, hogyan tegyék vízre a hajót, mi a teendő, ha beborulnak. Az a cél, hogy szerezzenek egy kis biztonságot a vízen. A gyakorlott kenusoknak, kajakosoknak pedig hosszabb túrákat szervezünk, ők nagyobb folyószakaszon evezhetnek végig a tábor során.

A táborokra ezen a linken lehet jelentkezni: http://vizivandor.hu/legyetek-vizivandorok

 

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük