Kis híján tragédiával végződött az amerikai Morgan-család strandolása – adta hírül a Popsugar. Hatéves kislányuk, Darcey a medencében játszott, ám amikor lebukott a víz alá, a haja beszorult a víztisztító berendezés rácsai közé, és kis híján megfulladt.
„Két percig volt a víz alatt. Néhány hihetetlenül bátor ember mentette meg aznap az életét. Húzták és húzták a haját mindaddig, amíg végül ki nem sikerült tépniük. Darcey addigra elveszítette az eszméletét, és a strandon kellett újraéleszteni” – osztotta meg történetüket a Facebookon a kislány édesanyja, Alex Morgan.
Az oxigénveszteség és a tüdejébe került folyadék miatt Darcey-t éjszakára bent tartották a kórházban. „Életünk legszörnyűbb napja volt. Még mindig nem sikerült feldolgoznunk a történteket, ugyanakkor hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy életben maradt a gyönyörű, bátor kislányunk.” – írta az anya.
„A férjem és én azt szeretnénk, hogy egyetlen szülőnek se kelljen keresztülmennie azon, ami velünk történt. Mi soha nem leszünk túl rajta, de remélem, a posztom segít másoknak, hogy tudatosabban álljanak ezekhez a veszélyekhez.”
Amerikában évente több gyerek életét követeli hasonló baleset. A Pool Safely kampány vezetője, Elizabeth Klinfelter szerint létfontosságú, hogy a gyerekek megtanuljanak távol maradni a víztisztító berendezésektől, csatornáktól és a medencék egyéb elszívó alkatrészeitől. Ezek ugyanis úgy működnek, mint a porszívó: erős szívó hatásuknak semmi és senki nem állhat ellen. Éppen ezért, mielőtt gyerekeinkkel bemegyünk a medencébe, vagy egyedül engedjük be őket, figyeljük meg, hol találhatóak ezek a területek, és messziről kerüljük el őket.
A nyilvános strandokon ma már általában modernebb berendezések találhatóak, amelyekbe kialakításuknál fogva nem lehet beszorulni, a magánházaknál található medencék azonban még nagyon gyakran a régi eszközökkel vannak felszerelve. Az ezekből származó veszélyeknek főleg a 15 év alatti gyerekek vannak kitéve.
Létfontosságú tehát, hogy körültekintően strandoljunk. A hosszú hajú kicsik viseljenek copfot, és senki ne hordjon nyakláncot, karkötőt a medencében. Ismételjük el nekik rendszeresen, hogy az elszívó berendezésnek még a közelébe se menjenek.
A vízbe fúlás a leggyakoribb baleseti halálok a 4 éven aluliak körében. Hogy elkerüljük a tragédiát, a szakértők a biztonságos strandolás és otthoni fürdőzés érdekében a következőket javasolják a szülőknek:
- Soha ne engedjük a gyereket felügyelet nélkül a medencébe! Valaki mindig figyeljen rájuk – anélkül, hogy olvasna vagy a telefonját nyomkodná. Legyen azért egy mobiltelefon a közelben, hogy baj esetén azonnal tudjunk segítséget hívni.
- Írassuk be a gyereket úszó tanfolyamra, és ragaszkodjunk hozzá, hogy elvégezze akkor is, ha nem jár szívesen.
- Tanítsuk meg, hogy tartsa távol magát a csatornáktól és elszívó berendezésektől.
- Ha otthoni medencénk van, szereljük fel korszerű csatornafedéllel. Csak olyan nyilvános strandra menjünk, ahol ilyet használnak.
- A kerti medencét védjük mobil kerítéssel, ami elég magas ahhoz, hogy biztonságosan lehessen például labdázni mellette. A gyerek természetesen ne másszon át rajta.
- Vegyünk részt ingyenes elsősegélynyújtó tanfolyamon, ahol megtanulhatjuk többek között az újraélesztést is. Ilyet országszerte számos kórházban szerveznek.
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak