Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Az erős izom a memóriára is jótékonyan hat

A bostoni Northeastern Egyetem kutatói 79, kilenc és tizenegy év közötti gyereket kísértek figyelemmel egy vizsgálat során, és megállapították, hogy a nagyobb izomerő élesebb memóriával párosul.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az erős izom a memóriára is jótékonyan hat

Amint arról a Medicine & Science in Sports & Exercise című lapban ismertetett kutatás egyik résztvevője, Charles Hillman professzor beszámolt, a mai gyerekek egyre kevésbé aktívak, sok a túlsúlyos közöttük, pedig a mostani kutatás egyértelműen alátámasztja, hogy a fittség nem csupán a testi, lelki egészségre van jó hatással, de az iskolai teljesítményre is.

(Kapcsolódó cikkünk: A gyerekek hátizma katasztrofális képet fest)

A vizsgálatban részt vevő gyerekeknek egyrészt felmérték az általános fittségét, mind a felső-, mind az alsótestükét, valamint az izmaik erősségét, majd különféle tesztekkel ellenőrizték az emlékezetüket.

Az izomerősség felmérése során nem súlyt kellett emelniük, hanem olyan gyakorlatokat végezniük, melyek nagyfokú aktivitást igényeltek, például fekvőtámasz, guggolás, medicinlabda emelgetése. Mind a lányoknál, mind a fiúknál az derült ki, hogy az úgynevezett munkamemóriája azoknak volt jobb, akik izmosabbak voltak.

A memória és az izomerő közötti összefüggés pontos okára még nem jöttek rá a szakemberek, de állatkutatásokból tudni lehet, hogy a nagyobb izomerő elősegíti az agyban a neuronok közötti kapcsolatok kialakulását, ezért könnyen lehet, hogy az emberek esetében is ugyanerről van szó.

Forrás: http://mipszi.hu
Fotó: bottomlayercz0 / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük