Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Késsel akart rollert szerezni egy 7 éves kisfiú – avagy mit tegyünk, ha agresszív a gyermekünk?

Bizarr, már-már nevetséges jelenet játszódott le a minap egy angol kisvárosban: egy hétéves kisfiú késsel hadonászva próbált kamaszokat rávenni arra, hogy kölcsönadják nekik a rollerjüket egy körre. Az eset végül rablás nélkül ért véget, ám számtalan kérdést vet fel a gyermeki agresszióról.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Késsel akart rollert szerezni egy 7 éves kisfiú – avagy mit tegyünk, ha agresszív a gyermekünk?

„Add ide a rollert egy körre!” – követelte egy hétéves kisfiú az angliai Cambourne egyik parkjában. A megtámadott kamaszfiúk először megdöbbentek a gyereken, aki félmeztelenül hadonászott egy nagy késsel a levegőben. Követelését azonban megtagadták, sőt, ki is nevették, mire a gyermek idegesen kiabálni kezdett majd elfutott. „Úgy is kell, öcsi, szaladj el, és szerezz egy inget!” – kiáltott még utána a felvételt készítő fiú.


Kép: TheSun
 

Mitől lesz agresszív egy gyermek, és mit tehetünk a megfékezés érdekében?

Az agresszió egyidős az emberiséggel. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mai gyerekek erőszakosabbak, mint a korábbi generációk tagjai, és ezért a vad rajzfilmeket felelőssé tenni, ez azonban ebben a formában erős leegyszerűsítése a problémának. Elég, ha arra gondolunk, a régi korokban milyen nevelési módszereket alkalmaztak az otthonokban és az iskolákban („Ki a pálcát kíméli, a fiát nem szereti” – tanította bölcs Salamon is). Aki kíváncsi a felnőttek zsarnokoskodására adott gyermeki válaszokra, érdemes Csáth Géza novelláit, az Anyagyilkosságot vagy A kis Emmát olvasnia. De Hajnóczi Péter: Ki a macska? című megrázó novellája is remekül bemutatja, milyen hétköznapi dolog volt még néhány évtizeddel ezelőtt is az állatkínzás. (A novella lényege nem az érintett macska szenvedése, de a mai olvasó ettől már nem tud elvonatkoztatni.)

Ma már tudjuk, hogy a gyermeknevelésnek nem megfelelő módja a verés, ahogyan az állatok bántalmazása sem ártatlan gyerekcsíny, hanem komoly pszichés problémák előjele. Igyekszünk gyerekeinket arra ösztönözni, hogy ne ököljog segítségével érvényesítsék az érdekeiket. Mégis, a legjobb szándékú szülők is időnként tanácstalanok és szégyenkeznek gyermekük látszólag ok nélküli erőszakos viselkedése miatt.

Kanadai kutatók több mint hatszáz egy- és kétpetéjű ikerpár vizsgálata nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy az agresszív viselkedésre való hajlam inkább függ a genetikától, mint a környezettől. Ezt bármelyik szülő megerősítheti, aki különböző temperamentumú testvéreket nevel.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy tehetetlen az a szülő, akit erőszakosabb gyermekkel áldott meg a sors. Bár rendkívül kínos, amikor kétéves gyermekünk végigveri a játszóteret, és ezen általában nem segít a többi anyuka megvető nézése és összesúgása sem, a probléma ebben az életkorban még nem kezelhetetlen. Próbáljuk meg a „Szegény gyerek, biztos verik otthon” és a „Micsoda neveletlen kölyök, két pofon kéne neki, az helyre tenné” – típusú megjegyzéseket elereszteni a fülünk mellett, és koncentráljunk a megoldásra!

Megfigyelhető, hogy azokban a családokban harapódzik el az agresszió, ahol az eleve impulzívabb gyermek intoleránsabb, a helyzetet kezelni képtelen szülőkhöz kerül. A felnőttek ilyenkor kétféleképpen szoktak reagálni az erőszakra, és mindkettő ördögi spirálba vezet. Az egyik, amikor a kezdeti tiltás után engednek a dühöngő gyermeknek, csak legyen végre csend. A másik, amikor erőszakkal válaszolva elfenekelik a gyermeket. Ez utóbbi módszer elsőre látszólag hatékony, ám nem telik bele sok idő, és újra felüti fejét a probléma, amikor már csak a durvább verés „segít” – amely hamar fajulhat akár súlyos sérülésekkel járó bántalmazássá is.
 

Mit tehet tehát akkor a szülő?
 

  • Először is, kerüld a testi fenyítést! Az agresszióra agresszióval való válasz nem oldja meg a problémát.
  • Ugyanakkor ne is erősítsd meg az agresszív viselkedést! A túlzott engedékenység káros hatása egyértelmű, de ugyanilyen problémás az is, amikor az apa – miután megbüntette fiát a verekedésért – büszkén újságolja az ismerősöknek, hogy milyen életrevaló is az ő gyermeke. Néhány éve egy ismert rádiós műsorvezető is azzal dicsekedett egy női magazinnak, hogy milyen ügyesen tépi ki a kisfia a többi gyerek kezéből a lapátot a homokozóban – te ne kövesd a példáját!
  • Taníts neki alternatív megoldásokat! Sok gyerek azért reagál erőszakosan, mert nem ismer más módot. Fejleszd a szókincsét, ismertesd meg udvarias magatartási formákkal.
  • Tanítsd empátiára! Magyarázd el neki, hogy amit tett, az a másiknak nagyon rossz. Ez sokáig tart, a hatása nem jelentkezik azonnal, de megéri.

Az erőszakos viselkedés minden életkorban probléma. Ne legyintsünk rá, ne intézzük el annyival, hogy „majd kinövi”, de ne is vizionáljunk tragédiát akkor, ha a korai években felüti a fejét. Megfelelő, következetes neveléssel tüneményes óvodás lehet abból a gyerekből, aki másfél-kétévesen még a játszótér réme volt. Ha azonban elhanyagoljuk a bajt, esetleg meg is erősítjük a viselkedést, a későbbiekben rengeteg problémát okozhatunk vele a gyereknek, a családnak és a tágabb környezetnek egyaránt.

Olvasd el alábbi cikkünket is: Indulatkezelés játékosan

Fotó: cre8tivehome0 / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük