Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Így nevelj kiegyensúlyozott, boldog, sikeres iskolást – egy tanárnő fontos tanácsai a szülők számára

Az év eleji szülői értekezleten szokatlan listát kaptunk harmadikos gyerekeink osztályfőnökétől.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Így nevelj kiegyensúlyozott, boldog, sikeres iskolást – egy tanárnő fontos tanácsai a szülők számára

Szeptember, első szülői értekezlet az idén. A tanárnő – ahogy már megszokhattuk az elmúlt két évben – nem a száraz tényeket darálja le a viszontlátás örömére, hanem a gyerekek lelkivilágáról és a szülők érzéseiről beszél. Három tál csokit tesz le az orrunk elé, mindhárom tálkán más-más felirattal: Következetesség, Kitartás és Türelem.
Azt mondja, többek között ez az a három erény, amelyből néha kifogyunk, mégis nagy szüksége lenne rá minden szülőnek. Körbeviszi a tálcát és arra biztat, mindenki vegyen abból, amelyikre úgy érzi, a legnagyobb szüksége van – csak egy átlagos szülői értekezlet Tünde néninél. 🙂

Majd felolvas egy 10 pontból álló listát, melyet egy általános iskolai pedagógus a legjobb szándékkal írt össze a saját tapasztalai alapján. Mi sem érezzük kioktatásnak a tanácsokat, melyeket minden szülőnek el kellene olvasnia.

Így nevelhetünk kiegyensúlyozott, boldog, sikeres iskolást

"A gyerek a világra nyitott lény, kész a befogadásra, jóra jóval válaszol, simogatásra simogatással, jókedvre jókedvvel, tevékenységre tevékenységgel."

1. A nevelés a család feladata. Az alapokat a család rakja le, mi arra tudunk építkezni. Folytatjuk, kiegészítjük az otthoni nevelést, de a családot pótolni nem tudjuk.

2. A példamutatásnak nagyon nagy a szerepe, ám ennél is fontosabb, hogy bízzanak a gyermekükben. Amit tanítottak nekik, az a megfelelő időben beérik. Ezt nem "prédikációkkal" érjük el, hanem sok-sok beszélgetéssel.

3. Szeretni tanítsák gyermekeiket. A legnagyobb ajándék az együtt töltött idő legyen. A kamaszkor mindenkit megvisel, a szeretettankot fel kell tölteni.

4. A gyerek mindig érezze, hogy a család mellette áll. A helytelen cselekedetet ítéljük el, ne a gyereket. Az érzelmileg kiéhezett gyerek csábítható, könnyen keveredik rossz társaságba.

5. Az elvált szülők ne rombolják le egymás tekintélyét, mert ennek eredményeként se apja, se anyja nem lesz a gyereknek, akit tisztelni tudna. Ha nem tiszteli a szüleit, a pedagógusokat sem fogja.

6. Ajánlom a szerető szigort. A gyerekek a kiszámítható környezetben érzik biztonságban magukat.

7. Már ebben a korban meg kell tanulniuk a precíz, gondos munkát, rendszeretetet. A kontár munka itt alapozódik meg. Mindegy, hogy milyen munkát választ majd később, de abban a legjobb legyen!

8. A házimunkát végző gyereknek van feladata, felelőssége, önállósága.

9. Amelyik gyerek nem alussza ki magát, az nem tud figyelni a tanórákon, tehetsége nem fejleszthető.

+1. A tehetséges gyereknek is jár a gyerekkor, ne terheljék túl különórákkal! Ne akarják a saját álmaikat megvalósíttatni velük!

Forrás: Scoala Benedek Elek

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük