Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Kreativitás fejlesztése, kézműveskedés az óvodában

Intézményünkben, a Plum Pudding Óvodában az ősz az egyik legizgalmasabb évszak. Új tanév kezdődik "régi" és új gyermekekkel, változik, színesedik a természet, új kihívások várnak ránk. Az ősz beköszöntével elgondolkozunk közösen a gyerekekkel, hogy hogyan tudnánk vidámmá, ősziessé varázsolni az óvodát, a csoportszobát.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kreativitás fejlesztése, kézműveskedés az óvodában

A kert őszi pompájában virul, megannyi őszi szín díszíti a fákat… Az óvodát belülről nekünk, felnőtteknek és gyerekeknek kell őszies hangulatúvá varázsolni.

Így tehát október elején egy közös beszélgetés alkalmával határoztuk el a lurkókkal, hogy idén óriás baglyokkal tesszük hangulatossá a „benti világot”. Összedugtuk a fejünket, és ötlet-börzét tartottunk. Körbesétáltunk az óvodában, hogy különleges, színes alapanyagokat találjunk a baglyokhoz. Így találtunk rá az udvari játszótér felújításából megmaradt néhány farönkre. Ez kapóra jött! Itt az oviban amúgy is nagy hangsúlyt fektetünk az anyagok újrahasznosítására. Elhatároztuk, hogy a farönkökből lesz a baglyok óriás teste! 

Ezután csak úgy záporoztak a jobbnál jobb ötletek; óriás bagolynak óriás szem dukál, és persze csőre, vicces füle, és szárnyai is vannak, amelyeket mind ki kell vágnunk színes kartonpapírból. Alaklemezeket készítettünk, amelyeket a gyerekek ezután körbe tudtak rajzolni.  A farönköket letisztítottuk.

Munkánkat színesítettük verstanulással is, a gyerekek egyik kedvenc verse lett Szabó Magda költeménye, „Ki hol lakik”. A nyolcadik versszak szól a bagolyról, ezt tanultuk meg.

Hát a bagoly lakása? Egy vén tölgyfa odvába’.
Ott lakik a homályba’, nincsen neki lámpája.
Akkor indul vadászni, ha eljő az éjjel,
nézi-nézi az erdőt, óriás szemével.

Az alábbiakban a bagoly elkészítését mutatjuk be, lépésről lépésre, fényképekkel illusztrálva a munka különböző fázisait. Előkészítettük a tevékenységhez szükséges eszközöket, ollót, ragasztót, vízhatlan asztalterítőt.


A gyerekek nagy örömmel láttak hozzá a kézműveskedéshez.  Az alaklemezek átrajzolása utána gyerekek ollót kaptak, és egyenként kivágták a bagoly „testrészeit”, a szemeket, füleket, szárnyakat, csőrt. Ezután láttak a ragasztáshoz. A végeredmény tetszetős, vidám, őszi füles bagoly lett. A munka végeztével vártunk néhány napot, hogy a ragasztó megszáradjon, és ha szükséges volt, kijavítottuk a hiányosságokat. Ezután a gyerekek körbeszaladtak az oviban, hogy a polcokon és a szekrényeken jobbnál jobb „helyeket” szerezzenek az újdonsült kedvenceknek. A vidám baglyok az óvoda őszi dekorációjaként nap mint nap várják az ovisainkat. Helyüket nem adják át „másnak”,… talán majd csak a hamarosan készülő Mikulásoknak és rénszarvasoknak!

De addig még sok víz folyik le a Dunán!

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.

 

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük