Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Építsünk űrhajót!

Vajon melyik kisgyerek ne ábrándozott volna gyerekkorában arról, hogy űrhajós lesz?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Építsünk űrhajót!

Óvodásként még megtervezi a teljes űrhajót: a sugárhajtású a menő, ahogy erről az 5 éves fiam a minap felvilágosított. Aztán ezen álom részletei általános iskolában tovább finomíthatóak. Például ahogy a másodikos lányom a szkafandert profi ruhatervezőket megszégyenítő módon teleszivecskézte, az kész műalkotás! Mondom én ezt szinte elfogulatlan szülőként. 

Aztán mire középiskolába kerülnek, feledésbe merül mindez. Már nem űrhajóról álmodoznak, hanem arról hogy a nyári munkával nehezen megszerzett zsebpénzből milyen színű műkörmöt csináltassanak, és nem a sugárhajtású űrhajó motorját tervezgetik, hanem hogy milyen szöveggel írjanak rá messengeren a szomszédban lakó Hannácskára.

A minap besétáltam a 10. osztályba és közöltem: Ma űrhajót fogtok építeni! Nehéz lenne szavakba önteni azt a döbbenetet, ami kiült az arcukra. Beletörődve várták mindazokat a kínokat, melyet egy 8. órában tartott magyar – kommunikáció óra rejtegethet, de ez a mondatom mindent felülmúlt. Erre semmi nem készíthette fel őket előre!

Szépen lassan realizálták, hogy a megszokott fénymásolatok mellett színes papírokkal érkeztem, ollókkal, ragasztóval, dobozokkal, tojástartókkal, mikrofonnal és parókával! A kezdeti sokkot felváltotta némi kíváncsi. Ez talán mégsem a szokásos „olvassátok el a szöveget és válaszoljatok a kérdésekre” típusú óra lesz!

Amikor felírtam a táblára a kulcsszavakat – rajzolás, riport, űrhajóépítés – már érdeklődés csillogott a szemükben. Míg kiosztottam a szöveget – minden héten van egy szövegértési óra, hogy javuljon a szövegértési kompetenciájuk -, kiválaszthatták melyik csoportban szeretnének tevékenykedni.

A szöveget – mely leírja hogyan is telnek az űrhajósok mindennapjai – közösen olvasták fel.  Majd jött a feladatlap a kérdésekkel: Hányféle ételből választhatnak az űrhajósok? Miért nem zuhanyozhatnak? Ennek hiányában hogyan oldják meg a tisztálkodást? Hogyan tartják a kapcsolatot a szeretteikkel? Milyen speciális felszereléseik vannak?

Mikor már mindre szépen sorban megkeresték a választ a szövegből, jöhetett az izgalmasabb rész. Az egyik csoport színes papírokat, ragasztót, ollót kapott azzal az utasítással, hogy készítsenek egy űrhajózással kapcsolatos képet. A másik csoport kellékeit a tápszeres dobozok, alufólia és tojástartók alkották, hogy űrhajó rögtönözhessenek. Az osztály többi tagja pedig harsány nevetések közepette a mikrofonra és parókára vetette rá magát. Ők igazi szőke riporternővé változtak, hogy interjút készítsenek egymással, vagyis a képzeletbeli űrhajósokkal.

Teljes volt a siker. Minden csoport a maximumot hozta ki magából, én pedig leszűrhettem a tanulságot: bizony, bizony, még a középiskolások szerint is sajtból van a Hold!

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük