Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

A csecsemőkori hasfájás 4 lehetséges oka és a fájdalom enyhítése

A hasfájás csecsemőkorban viszonylag gyakori probléma, amely egészen korán, már pár hetes korban kezdődhet, azonban ez többnyire spontán rendeződő állapot.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A csecsemőkori hasfájás 4 lehetséges oka és a fájdalom enyhítése

Az esetek megközelítőleg felében a csecsemők három hónapos korára a tünetek többnyire megszűnnek, melyhez az emésztőrendszer kellő fejlettségének elérése is hozzájárul. Fontos szempont a csecsemő érzelmi fejlődésének folyamata is, amelynek szerepe van a külvilág ingereihez való alkalmazkodás kialakulásában. A hasi fájdalom szinte bármilyen betegség velejárója lehet, azonban az esetek közel 90 százalékában nem áll szervi elváltozás a tünetek hátterében, azaz a probléma funkcionális eredetű.

A szülők gyakran tapasztalják, hogy gyermekük többet sír, hanyatt fekvő helyzetben lábait többször felhúzza, sokszor összegörnyed, hasa felpuffad vagy a megszokottnál keményebb tapintatú. Sok esetben a baba nyugtalanul alszik és nehezebben táplálható. Előfordul, hogy gyakorta és sokat „pukizik”, közben nyöszörög, nehezen könnyebbül meg. A jelenségnek számos oka lehet.

Mitől fájhat a baba hasa?

A hasfájás lehetséges okai

1. A hasfájás kialakulásának hátterében egyrészt a zsigeri szervek falának feszülése állhat, melyre jó példa a túletetés.

A csecsemő, ha mohón eszik, hajlamos nagy mennyiségű levegő lenyelésére az elfogyasztott táplálék mellett, ilyenkor a gyomor feszülése hasfájás, sírás, nyugtalanság formájában mutatkozik meg. Ha a levegő eltávozik, csökken a gyomorfal feszülése, így a fájdalom, kellemetlen érzés is megszűnik, emiatt fontos, hogy étkezés után „büfiztessük” meg a csecsemőt. A különösen mohón evő babáknál étkezés közben –azt rövid időre megszakítva- is sort keríthetünk rá. Hasonló mechanizmus alapján okoz hasi fájdalmat a nagy mennyiségű bélgázképződés is.

2. Hasfájást okozhat a zsigeri szervek fokozott mozgása is, amelyre példa a fertőzéses eredetű hasmenés.

A fertőzések megelőzése miatt bír nagy jelentőséggel a higiénés rendszabályok betartása, a tápszerek, illetve későbbiekben az ételek gondos elkészítése. A fokozott bélműködés a belek kólikaszerű-görcsös jellegű fájdalmában nyilvánul meg, ennek hátterében a bélfal feszülése, húzódása áll. A kóros tünet megszűnése a bélműködés normalizálódásától várható. Lázzal kísért fertőzéses eredetű betegségeknél a beleket kísérő nyirokcsomók megnagyobbodása a bélfal vongálásával fájdalmat válthat ki a bél hullámszerű mozgása során. Ezt a betegséget már csak azért is érdemes megjegyezni, mert a jelentkező fájdalom kísértetiesen hasonlíthat a vakbélgyulladás fájdalmához.

3. Fontos megjegyezni, hogy a szoptató anyának érdemes odafigyelnie megfelelő táplálkozásra.

Számos gyógyszer, vegyszer, fűszer, kávé, tea, nikotin, alkohol is kiválasztódik az anyatejjel, melyek a csecsemőre is hatással lehetnek, melyek akár betegség tüneteit is mutathatják. Ilyenkor kifejezett nyűgösséget, hasi puffadást, táplálási és székletürítési problémákat, fájdalomra utaló magatartást tapasztalhatnak a szülők.
A csecsemők gyakran érzékenyek a bab-, káposzta-, hagymafélékre. Érdemes szem előtt tartani, hogy bizonyos ételek allergizáló hatásúak lehetnek, például a tehéntej, tojás.

4. Az anyatej a legmegfelelőbb táplálék 6 hónapos korig, azonban előfordulhat, hogy az anyatejben lévő tejcukrot a csecsemő cukorbontó enzimje nem képes lebontani.

Ezt nevezzük laktóz-érzékenységnek, mely a tejcukor tartalmú étrend fogyasztását követően típusosan 30-120 perccel hasfájás, haspuffadás, hasmenés formájában jelentkezik. Leggyakrabban antibiotikum szedése után alakul ki átmenetileg, ugyanis a laktáz enzim kifejezetten sérülékeny, és előfordul, hogy feladatát átmenetileg nem tudja ellátni. A tejcukor erjedése során különböző gázok szabadulnak fel, amelyek feszítik a bélfalat, és ez okozza a tüneteket. Ilyen esetekben gyakori a görcsös hasi fájdalom, hígabb, vizesebb széklet.
Létezik a laktóz intoleranciának veleszületett formája is, amely során az enzim nem működik megfelelően vagy hiányzik. Egyre gyakoribbá válik a fruktóz vagy gyümölcscukor nem megfelelő felszívódása, ami hasonló tünetekkel jár. Az ételallergiák többségét azonban a tehéntej fehérje allergia okozza, amely jelentkezhet már a kizárólagos anyatejes táplálás ideje alatt, ha az anya fogyaszt tejet, tejterméket. A tünetek leggyakrabban az elválasztást követően, a növekvő tehéntej- és tejtermékbevitel kapcsán lépnek fel, amit általában ekcéma, hasfájás, hasmenés, haspuffadás, nyálkás székletürítés jellemez.

A hasfájás enyhítése

A csecsemő hasi fájdalmát több módszerrel enyhíthetjük.

  • Egyrészt a baba hasának masszázsával, mely során a fájós pocakot az óramutató járásával megegyező irányban, körkörös mozdulatokkal simogatjuk. Ezen kívül a csecsemő tornáztatása is alkalmas módszer, ilyenkor hanyatt fekvő helyzetben a baba lábait térdben behajlítjuk, és finoman nyomjuk a hasa felé.
  • Hasznos továbbá a hasra helyezett meleg borogatás az izmokat ellazító hatása miatt. Ehhez használhatunk felmelegített textil pelenkát, törölközőt, sálat, esetleg vízben melegíthető géllel töltött párnát is. A meleg fürdő is jótékony, nyugtató hatással bír.
  • Fontos a csecsemő számára kényelmes etetési testhelyzet. Görnyedten fárasztóbb is az evés, és akár több levegőt is nyelhet, ezáltal gyomra feszülni fog.
  • A kiságy feji részének megemelése is hasznos lehet, mivel így könnyebben „kibüfizheti” a baba a felgyülemlett levegő buborékokat.
  • A megfelelő, ortopédiailag helyes hordozóeszközzel való hordozás is egy alternatíva a fájdalom enyhítésére, mivel az anya közelsége, melegsége nyugtató hatással bír a csecsemő számára, valamint a függőleges testhelyzet során a gázok könnyebben távoznak.
  • Bár a gyógyszertárakban, gyógynövényboltokban számos vény nélkül kapható gyógytea áll rendelkezésünkre, mint például az édeskömény és ánizs tea, valamint többféle végbélkúpból, cseppből, gyógyszerből is válogathatunk a patikákban. Alkalmazásuk előtt azonban mindenképpen javasolt kikérni gyermekorvos tanácsát.

Nagyobb baj feltehetően addig nincs, míg a csecsemő megfelelő ütemben fejlődik, hetente legalább 15 dkg-ot gyarapszik, nem hány, maximum egy-egy alkalommal bukik, főleg etetés kapcsán „büfiztetéskor”, valamint a széklet és vizelet ürítése normális.

Természetesen minden csecsemő önálló egyéniség, de orvoshoz fordulni akkor érdemes, ha a baba viselkedése megváltozik a megszokotthoz képest: nyugtalanabbá válik, gyakrabban, élesebben, keservesen sír, többet bukik, vagy hány, esetleg a székletének állaga, mennyisége, a székletürítés gyakorisága megváltozik vagy vér látható benne. Érdemes megfigyelni a csecsemő mozgását is, ha lábait gyakrabban húzza hasához, erőlködik, mindenképpen forduljunk háziorvosunkhoz, aki megvizsgálja a gyermeket, szaktanáccsal látja el a szülőket, és szükség esetén továbbirányít a megfelelő szakorvoshoz, aki kizárja a sürgős beavatkozást igénylő kórképeket, mint a bélelzáródás, -csavarodás, -elhalás, sérv kizáródás, bélbetüremkedés.

Szerző: dr. Martonosi Ágnes Rita

Oldalunkon található cikkek segítik az online betegfelvilágosítást, a hiteles, szakmailag megalapozott információ szerzést, azonban nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot.

Több, hasonló cikket is találsz a https://www.gyogyhirek.hu oldalon.

Forrás: GyógyHírek
Fotó: joffi / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük