Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Felhívás: Elhunyt a konténer mellett hagyott csecsemő – a rendőrség szemtanúkat keres

A rendőrség kéri a lakosság segítségét.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Felhívás: Elhunyt a konténer mellett hagyott csecsemő – a rendőrség szemtanúkat keres

(A fotó illusztráció)

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 15000/297/2017. bűnügyi számon emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen tettes egy újszülött csecsemőt helyezett el a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtti szemetes konténerek mellé 2017. november 19-én. Járókelők találtak rá még ugyanazon a napon 19 órakor, az akkor már halott csecsemőre.

A rendőrség kéri annak az eddig ismeretlen személyazonosságú nőnek és férfinak a jelentkezését, akik hat gyermekkel együtt tartózkodott a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt 2017. november 19-én 14 órától 17 óráig, valamint akik információval rendelkeznek a bűncselekményről, illetve az eddig ismeretlen személyazonosságú anyáról. Kérjük, jelentkezzenek azok is, akik a képen látható „Street One” márkájú, lila színű, virágmintás női felső korábbi viselőjéről rendelkeznek információval.

Jelentkezni lehet személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz.), telefonon a 06-42-524-600-as hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.    


Fotó: police.hu

Forrás: police.hu
Indexkép: clem_0704 / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük