Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A romániai szülők fele szerint a verés csak hasznára válik a gyereknek

A romániai szülők 51 százaléka saját bevallása szerint a "gyermek érdekében" alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés "csak hasznára válik" a gyermeknek. A következtetést a World Vision Romania gyermekvédelmi szervezet Miért verjük a gyermekeket című reprezentatív felmérése tartalmazza, amelyet csütörtökön ismertetett a román sajtó - Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A romániai szülők fele szerint a verés csak hasznára válik a gyereknek

A tanulmány címében szereplő kérdésre a megkérdezettek további 10 százaléka azt válaszolta, hogy a verést a gyermek provokálja ki, 8 százalék vallásos meggyőződésére hivatkozott, másik 8 százalék mondta azt, hogy nem szeretné, ha kiderülne, hogy veri a gyermekét, 6 százalék elismerte, hogy ok nélkül is megüti a gyermekét, 5 százalék hivatkozott arra, hogy mások is alkalmaznak testi fenyítést, és csak 3 százalék mondta azt, hogy nagyon szégyelli magát, miután bántalmazta gyerekét – sorolta a News.ro portál beszámolója. A válaszadók alig 10 százaléka állította azt, hogy soha nem ütné meg a gyermekét.

"Bár a románok a harmadik legsúlyosabb társadalmi gondnak tekintik a kiskorúak bántalmazását a mélyszegénység és a nevelés minősége után, a megkérdezettek 90 százaléka csak akkor tekinti erőszaknak a testi fenyítést, ha az sebhelyet, véraláfutást hagy a gyermek testén, vagy ha ok nélkül verik a gyereket" – idézte az Adevarul című lap Daniela Buzduceat, a World Vision Romania igazgatóját.

A szakember úgy értékelte, hogy az utóbbi években javult a román társadalom mentalitása a gyermek elleni erőszak terén, ma már nem annyira általános a "ha a gyermeket nyakon nem vágják, megnyakasodik" típusú mentalitás, de a szülők több mint 80 százaléka továbbra is azon az állásponton van, hogy a "családi szennyest nem kell kiteregetni", háromnegyedük pedig elismeri, hogy őket is verték a szüleik gyermekkorukban.

A felmérés készítői a gyermekek bántalmazásával hozták összefüggésbe, hogy Romániában a tizenévesek az európai átlagnál csaknem másfélszer nagyobb hajlamot mutatnak az öngyilkosságra: míg uniós szinten a 15-19 éves korosztályban 4,6 halálozás jutott 100 ezer lakosra 2014-ben, Romániában 6,3.

A tanulmány készítői a "típusválaszokat" a családon belüli erőszak terén legrosszabbul álló Arges, Teleorman, Iasi, Vaslui, Dolj, Suceava és Maros megye, illetve Bukarest 4-4 kiválasztott családjának meghallgatása alapján dolgozták ki, majd több mint 1200 válaszadó bevonásával, telefonos módszerrel végezték el az országos reprezentatív felmérést.

Forrás: MTI
Fotó: Anemone123 / pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük