Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Mit játsszunk otthon télen? Játékok a szobában: 5 szójáték, amit imádni fogtok!

A tél nem csak a természetben okoz változásokat, hanem az emberek életmódját is megváltoztatja.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mit játsszunk otthon télen? Játékok a szobában: 5 szójáték, amit imádni fogtok!

Vannak olyan zimankós napok, amikor valósággal beszorulunk a szobába. Ám ennek is megvan az előnye, mert a korai sötétedés miatt hosszúra nyúlt estéken többet lehet együtt a család. Több idő jut a közös tévézés, beszélgetés, olvasás mellett a különféle játékokra is. Ilyenkor vannak leginkább forgalomban a karácsonyra kapott kártyák, kirakók, társasok (illetve ilyenkor kerülnek elő a korábban kapott – már-már elfelejtett  -játékszerek is). Ám mindent meg lehet unni egyszer – még a legszebb és legújabb dolgok sem kötik le egy idő után a gyermekeinket. Ekkor tud csodát tenni néhány szójáték.

1. Szólánc

Valaki mond egy szót – pl. ablak. A következő játékosnak az utolsó szótaggal kell egy új szót mondania.
Ablak – lakás – kása – saru – ruha – hajó – jóga… Ez addig megy, míg valaki el nem akad, az illető ekkor zálogot ad.

2. „Mit visz a hajó?”

A játékvezető azt kérdezi: Mit visz a hajó pl. D-vel, majd rámutat valakire. Akire mutatott, annak d betűvel kezdődő árukat kell mondania (pl. dinnye, dió, datolya…). A következő játékosnak másik betűvel kell az árukat mondania. Az nyer, aki a legtöbb árut tudja felsorolni.

3. Nyelvtörő

Próbára tehetjük a társaságot nyelvtörőkkel. A következő szöveget gyorsan, egymás után kell mondani (3x). Az nyer, akinek nem bicsaklik meg, ill. kevesebbszer bicsaklik meg a nyelve.

– Sárga bögre, görbe bögre.
– Pap ül a padon. Két pap- kék pap.
– Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.
– Egy meggymag meg még egy meggymag.
– Nincsen olyan szépen szóló sípszó, mint a szászsebesi szépen szóló szép sípszó.
– Fekete bikapata kopog a patika pepita kövén.

Olvasd el ezt is: Játékosan a szebb beszédért: 65 mókás nyelvtörő, mely fejleszti az artikulációt

4. Mondatbővítés

Bármilyen mondatot kitalálhatunk kedvünk szerint és bonyolíthatjuk annak szerkezetét. Remek figyelem-, emlékezet- és beszédkészség-fejlesztő. A mondatokat egyenként kell visszamondani.

Pl.
1. jénai tál
2. füstszínű jénai tál
3. legnagyobb füstszínű jénai tál
4. a legnagyobb füstszínű jénai tálba
5. a legnagyobb füstszínű jénai tálba mert
6. a legnagyobb füstszínű jénai tálba mert húsleves
7. a család legnagyobb füstszínű jénai táljába mert húsleves
8. a Kovács család legnagyobb füstszínű jénai táljába mert húsleves
9. a szomszédos Kovács család legnagyobb füstszínű jénai táljába mert húsleves
10. a szomszédos Kovács család legnagyobb füstszínű jénai táljába mert forró húsleves

5. Betűző

Adjunk meg két magánhangzót, ill. mássalhangzót tetszés szerint. A cél, hogy minél több olyan 4-5-6 betűs (megállapodás szerinti) szót találjunk, amiben a megadott két betű mindig ugyanazon a helyen szerepel. Pl .Ű.É.
Fűrész
Bűvész
Csűrés
Műméz
Művész
Gyűlés
Műtét stb.

+1. Ha már elfáradt a család vagy a társaság nyelve, vegyünk elő ceruzát, papírt, ollót, ragasztót… – rajzoljunk, fessünk, barkácsoljunk!

Készítsünk farsangi jelmezeket, szemüvegeket – hamarosan itt a farsang ideje! Egyéb, ez idő tájt hasznos családi elfoglaltság lehet még a madáretető építés. A legegyszerűbb, ha egy lopótök vagy egy üres műanyag flakon oldalán kis ajtót vágunk a madárkáknak. Tegyünk bele magvakat és szalonnabőrt, majd helyezzük ki macskák által el nem érhető helyre.
Egyetlen alapszabályt azonban be kell tartanunk! Ha már elkezdtük az etetést, akkor folyamatosan, egészen a tél végéig etessük a kis szárnyasokat. Elvégre, ha már egyszer odaszoktak, akkor amíg fel nem melegszik a levegő, addig végig ugyanazon a helyen fogják keresni az élelmet.

Szerző: Czibulka Gáborné

Több, hasonló cikket is találsz a https://www.gyogyhirek.hu oldalon.

Forrás: GyógyHírek
Fotó: White77 / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük