Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A szakértő tanácsai: így nevelj okos gyereket!

Mi a tehetség? Velünk született ajándék, amelynek megléte kizárólag a szerencse dolga, vagy egy olyan készség, amely odafigyelő neveléssel bárkiben kifejlesztető? A kérdés régóta megosztja a szakembereket, Deborah Eyre amerikai kutató azonban egyértelműen az utóbbi mellett teszi le a voksát.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A szakértő tanácsai: így nevelj okos gyereket!

Amerikában nemrég megjelent könyvében, amely a Gerat Minds and How to Grow Them (Nagyszerű elmék, és hogyan fejlesszük őket) címet viseli, Eyre kifejti abbéli meggyőződését, hogy kellő odafigyeléssel bármelyik gyerekből lángész nevelhető. Az elgondolás nem példa nélküli, elég csak Polgár Lászlóra gondolnunk, aki a nyolcvanas években mindhárom lányából sakkzsenit faragott, ám Eyre szerint ennél barátságosabb módszerekkel is kinyithatjuk gyermekeink értelmét.

Benjamin Bloom annak idején három szakaszra osztotta a tanulási folyamatot. A kisgyermek még játszva sajátítja el a dolgokat, ebben az időszakban a szülő dolga leginkább a támogatás. Kisiskolás korban kezdődik a készségek – matematika, írás, olvasás vagy akár a hangszeren való játék – direkt módon történő elsajátítása. Ez által kellő megalapozottságot szerzünk a legélvezetesebb, legtöbb sikerélményt nyújtó szakaszhoz, amikor már önmagunk fedezzük fel a világot, és jövünk rá a mélyebb összefüggésekre. Az igazi nagy felfedezések nem kósza ötletekből származnak, hanem egy-egy téma alapos ismeretéből, és az így feltett kérdésekből.

A szülő Eyre szerint igen sokat tehet azért, hogy gyermeke eljusson arra a szintre, ahol már maga képes új dolgokat felfedezni. Ha a gyermeknek kérdése van, egyszerű válaszadás helyett gondolkozzon vele együtt, és vezesse rá a megoldásra. Adjon neki megoldandó feladatokat – nem kell nagy dolgokra gondolni, mondjuk egy torony felépítését, vagy a kabátja felvételét – és ne segítsen neki a végrehajtásában. Mint fogalmaz: a cél nem az, hogy minél előbb felépüljön a torony, hanem az, hogy a gyermek legközelebb is képes legyen megcsinálni – ez pedig csak úgy lehetséges, ha ő maga birkózott meg a feladattal.

Örök kérdés, hogy mennyit segítsen a szülő a házi feladatban. Mindenhonnan azt halljuk, hogy lehetőleg semennyit, mert az a gyerek dolga, sok szülő mégis szeretné tudni, miről tanul a gyerek, és szívesen része lenne a folyamatnak. Ezt azonban elérhetjük a témához kapcsolódó beszélgetéssel, kérdések feltevésével, a véleménye kikérésével is, anélkül, hogy a feladatát elvégeznénk helyette.

Visszatérve a kabát felvételére: a legtöbb szülő elméletben tisztában van vele, hogy hagyni kéne a gyereket egyedül boldogulni, ám a reggeli kapkodásban egyszerűen nincs idő a kísérletezésre. Mégis jó lenne kivitelezni. Próbálkozás közben ugyanis a kicsi egy igen fontos készséget fejleszt: a kitartást. Rájön, hogy a legtöbb dolog nem megy elsőre könnyen, ám ha nem adja fel, egyre jobb és jobb lesz benne. Ha azonban az első sikertelen kísérlet után jön az anyai segítség, valami egész mást tanul meg – azt, hogy ha valami nem megy, akkor más majd elvégzi helyette.

És még egy fontos készség: a hallgatás. Szülőként tanuljunk meg hallgatni! Nem elég, ha kérdezünk a gyerektől, legyen türelmünk végighallgatni is. Rohanó világunkban talán ez az a képesség, amelyet a leginkább elfelejtettünk.

Fotó: davorkrajinovic / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük