A kiskunmajsai férfi egyedül tartózkodott otthon két és fél éves kislányával, amikor a kicsi éjszaka felébredt arra, hogy teli van a pelenkája. Apja feldühödött, vélhetően azon, hogy tisztába kell tennie, ezért a kislányt a mosdóba vitte, a zuhany alá állította és folyatni kezdte rá a forró, 50-60 fokos vizet. A kicsi lány hiába kiabált, apja nem engedte ki a víz alól, tovább locsolta egész testére a vizet, mely már másodpercek múltán komoly fájdalmat, percek alatt pedig égési sérüléseket okozott.
Segítség nem érkezett, mivel a kicsi édesanyja épp aznap összeveszett párjával, ezért a rokonoknál töltötte az éjszakát. A veszekedés közben ugyanis a férfi többször megütötte a nőt, aki kétségbeesésében az unokatestvéréhez menekült át a szomszédba. Emiatt csak reggel hívtak mentőt a gyerekhez, aki addigra sokkos állapotba került. Bár apja – látva a kislány sérüléseit – megpróbált utóbb segíteni rajta, azzal, hogy krémmel bekente a kicsi bőrét, azonban ez messze nem volt elég. Végül a férfi testvére hívott segítséget.
Az ügyész az RTL klubnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy a kislány maradandó sérülést szenvedett, a veséi károsodtak, másodfokú égések nyomai borították és a kórházban újra is kellett éleszteni. Az apa ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet vádjával indul eljárás, melynek végén akár 20 év letöltendő szabadságvesztést is kaphat. Az anya nem kérte az apa megvádolását saját bántalmazása ügyében.
Kép: Skitterphoto / Pixabay
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri