Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Megtalálták a rák ellenszerét? 10 nap alatt, maradéktalanul pusztult el a daganat az egerek szervezetében

Hatalmas eredmény a rákkutatásban: a Stanford Egyetem kutatói legújabb, egereken végzett kísérlete átütő sikert hozott. 90 egéren tesztelték az új terápiát - 87 állatot sikerült teljesen kigyógyítani a rákból.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megtalálták a rák ellenszerét? 10 nap alatt, maradéktalanul pusztult el a daganat az egerek szervezetében

Az új terápia lényege, hogy kétféle immunserkentő hatóanyagot fecskendeznek be magába a rákos sejtbe – a CpG nevű DNS-szakaszt, mely hatására beindul a szervezetben a rák elleni támadás, az OX40 nevű receptorhoz kötődő antitest pedig a T-sejteket aktiválja. A kutatás vezetője, Ronald Levy elmondása szerint a két anyag külön-külön nem hatásos, együttes kombinációjuk azonban különösen hatékonynak bizonyul.

A kísérlet során rákos sejteket ültettek be 90 egér testébe, majd miután a daganatok növekedésnek indultak, befecskendezték az említett kombinációt. 87 egér esetében 10 nap alatt teljesen eltűntek a tumorok – további 10 nap alatt még azok a daganatok is felszívódtak, amelyekbe nem fecskendezték be a hatóanyagot.

Az új módszer hatalmas előnye, hogy kis mennyiségű hatóanyaggal, célzottan lehet kiváltani a tökéletes immunreakciót, így a jelenlegi kezelésekkel ellentétben ez nem terheli le az egész szervezetet.

Az embereken végzett kísérleteket már januárban megkezdték; önként jelentkező, nyirokmirigyrákban szenvedő betegek bevonásával. Az egereken végzett kísérlet részletei a Stanfordi Egyetem honlapján olvashatóak.

Kép: tiburi / Pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük