Hirdetés Partneri kampány helye
Terhesség

Dohányzás terhesség alatt: még az unoka egészségére is kihat, ha dohányfüst éri a kismamát

A legújabb kutatási eredmények szerint az eddig feltételezettnél is súlyosabb következményei vannak, ha egy kismama dohányzik, vagy a környezetében cigarettáznak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Dohányzás terhesség alatt: még az unoka egészségére is kihat, ha dohányfüst éri a kismamát

Kiderült ugyanis, hogy a magzat génjei úgy módosulnak, hogy annak nyoma az unokákban is felfedezhető, ezzel két generáción át rontva a tüdő és más szervek egészségét. Többek között erre hívja fel a figyelmet a Magyar Tüdőgyógyász Társaság a Rákellenes Világnap kapcsán.

Hazánkban a tüdőrák a vezető daganatos halálok, önmagában közel egyharmadát adja az összes daganatos halálozásnak.  Évente tízezer ember veszíti életét tüdőrák miatt, Magyarország sajnos világelső ebben a tekintetben. A betegség az öt legagresszívabb daganat közé tartozik, az ötven évesnél idősebb dohányzók, vagy korábbi dohányosok esetében a legnagyobb a veszély.

A dohányfüst az úgynevezett krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) betegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik. „Magyar nevet keresve a COPD-t tüdőfogyatkozásnak neveztük el, hiszen jellemzője, hogy a tüdőben lévő légutak fokozatosan és tartósan egyre inkább beszűkülnek, pusztul a tüdő szövete, emiatt pedig egyre nehezebb lesz a kilégzés. A betegség azonban megelőzhető és kezelhető” – magyarázza Dr. Kovács Gábor, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke.
Sok tüdőfogyatkozásban szenvedő betegnél tüdőrák is kialakul. A betegség leghatékonyabb gyógymódja a korai stádiumban történő operáció. Mivel a tüdőrák gyakran alattomosan, tünetek nélkül növekszik, az esetek nagyobb részében csak előrehaladott, már nem operálható stádiumban fedezik fel. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet éppen ezért indította el speciális tüdőrákszűrő programját, ami jóval modernebb a hagyományos módszereknél, így képes kiszűrni a korábban esetleg nem látható elváltozásokat is.
 

A dohányzás hatásai a magzatra

A Magyar Tüdőgyógyász Társaság a Rákellenes Világnapon a dohányzás káros, eddig nem ismert, generációkon átívelő negatív hatására is felhívja a figyelmet.
„Tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy a várandós nőket érő környezeti hatások a magzat fejlődését jelentősen befolyásolják.

Kifejezetten negatív a dohányfüst szerepe: hátráltatja

  • az emésztésért felelős szervek,
  • a szív-érrendszer
  • és a tüdők

egészséges fejlődését. Ráadásul ez nem csak közvetlenül a magzatban mutatható ki, hanem az ő gyermekeiben is. Vagyis egy dohányzó, illetve dohányfüstöt elszenvedő nő unokái is ’öröklik’ a káros hatásokat még akkor is, ha a köztes generáció, tehát a megszületendő gyermek később egyáltalán nem dohányzik” – hívja fel a figyelmet Dr. Horváth Ildikó, tüdőgyógyász professzor.

A dohányfüstmentes környezet kisgyermekkorban is létfontosságú a tüdők megfelelő fejlődéséhez. Ellenkező esetben ugyanis könnyebben kialakul a tüdőfogyatkozás, azaz a COPD.

A Rákellenes Világnap mottója „Mi meg tudjuk tenni – én meg tudom tenni” kapcsán arra is felhívják a figyelmet a szakemberek, hogy a dohányzásról való leszokáshoz fontos ugyan az elhatározás, de sokszor sajnos nem elegendő. Százból mindössze 4-5 dohányos tud segítség nélkül leszokni.
A sikeres leszokás kulcsa a 2-3 hónapig tartó, szakember által támogatott leszokási program. A nikotinfüggőség kezelésére ajánlott lehet gyógyszeres terápia, nikotinpótlás is.  A módszereket szakemberrel együtt a legjobb kiválasztani. Első lépés lehet felhívni a Korányi Intézet bázisán működő Leszokáspont-ot az ingyenes 06-80-44-20-44 telefonszámon, ahol szakemberek adnak egyénre szabott tanácsot, illetve folyamatos támogatást.
A központ az interneten is elérhető a www.leszokaspont.hu címen.

A kép forrása: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük