Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Tíz dolog, amit egy gyereknek meg kell tanulnia 10 éves koráig

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tíz dolog, amit egy gyereknek meg kell tanulnia 10 éves koráig

Nézzünk néhányat ezen jellemvonások közül, melyeknek kialakulása jó, ha megtörténik 10 éves korig.

 

1. Tisztelje úgy a lányokat, mint a fiúkat

A fiús anyukák általában arra nevelik csemetéiket, hogy mindig segítsenek a kislányoknak, úgy a napköziben, mint a játszótéren. Ugyanakkor figyeljünk arra, hogy a fiútársak iránti tiszteletre is neveljük őket, hiszen meg kell tanulniuk tisztelni a körülöttünk élőket, függetlenül attól, hogy fiúk vagy lányok.

Kapcsolódó cikkünk: Gyermekeink és a tisztelet

2. Ne féljen tévedni

Más hibájából tanulni hasznos lehet a gyerek számára, de olyan eset is előfordul, amikor meg kell tapasztalnia saját hibái következményeit. Meg kell tanítanunk arra, hogy ne féljen veszíteni és tévedni, és ha ez megtörtént, el tudja fogadni és tudjon küzdeni a cél érdekében.
 

3. Az ismeretek elsajátítása fontosabb az osztályzatoknál

Szülőként hajlamosak vagyunk nem tetszésünknek adni hangot, ha gyerekünk nem a mi elvárásunknak megfelelő osztályzatot hoz haza. Ennek ellenére tudnunk kell, hogy a jó osztályzat nem mindig tükrözi az ismeretek megfelelő elsajátítását. Igyekezzünk tehát arra tanítani, hogy nem a minősítés számít, hanem az alapos ismeretelsajátítás.

Olvasd el ezt is: 6 ok, amiért az átlagos diákokból lesznek a legsikeresebb emberek

4. A szülő nem ellensége a gyerekének

Hosszú, de szép út vezet odáig, amikor gyerekünk feltétel nélkül megbízik bennünk, elmondja legféltettebb titkait és barátként kezel bennünket. Ez különösen igaz majd a serdülő korra. Ne akarjunk minden áron erőszakosan a bizalmába férkőzni, válasszuk inkább a hosszú, türelmes utat.
 

5. Bátran nyilvánítsa ki a véleményét és tartson ki mellette

Tanítsuk meg arra, hogy mások véleményének tisztelete nagyon fontos, de legalább olyan fontos, hogy saját véleményének is hangot tudjon adni és tartson ki mellette.

6. Ne tegyen meg dolgokat csak azért, hogy népszerű legyen

Sok gyerek képes lenne bármire, olyanra is, ami nem helyes, csak azért, hogy barátai között népszerűségre tegyen szert. Mutassunk példát neki abban, hogy tisztességes és becsületes viselkedéssel is lehet elismerést szerezni a barátok között.

7. Kérdezzen bátran, ha bizonytalan valamiben

Ha valami nem egyértelmű számára, ne tegyen úgy, mintha értette volna, hanem bátran kérdezzen rá, hiszen így bővülhet ismeretvilága.

8. Bátran szóljon tanárának, ha nem érzi jól magát

Tanítsuk meg arra, hogy bátran beszéljen egészségügyi problémáiról, hiszen semmi nem olyan fontos, mint az ember egészsége.
 

9. Tisztelje a természetet

Személyes példánkkal járuljunk ahhoz, hogy megértse: a természetre, a környezetünkre mindnyájunknak nagyon kell vigyázni. Már kiskorában rászoktathatjuk arra, hogy nem szemetelünk és tiszteljük a természet növény- és állatvilágát egyaránt.

10. Adott helyzetben tudjon "nemet" mondani

Tanítsuk meg arra, hogy ha a helyzet úgy kívánja, ne féljen „nemet” mondani. Igyekezzünk olyan gyerekeket nevelni, akik rendelkeznek személyiséggel, és nem adják meg magukat mások parancsának.

Forrás: filantropikum.com 
Indexkép: pexels – Kha Ruxury

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük