Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Börtönre ítéltek egy zalaegerszegi nőt, aki milliókat csalt ki gyermeke állítólagos apjától

Letöltendő börtönbüntetést kapott egy nő, lánya pedig felfüggesztett szabadságvesztést, mert milliókat csaltak ki egy férfitól, azt állítva, hogy ő az asszony gyermekének apja.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Börtönre ítéltek egy zalaegerszegi nőt, aki milliókat csalt ki gyermeke állítólagos apjától

A házasságban élő asszonynak szexuális viszonya volt a férfival, majd 2000-ben gyermeke született, akit a férje nevére anyakönyveztek. A nő azonban azt állította a sértettnek, hogy a gyermeknek ő az apja, ezért több alkalommal anyagi támogatást kapott a férfitól – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Az asszony 2012-ben úgy döntött, hogy további pénzösszegeket szerez a sértettől. Az akkor már felnőtt korú lányát bevonva – aki az ügyvéd szerepét játszotta el – fiktív bírósági iratokat készítettek tartásdíj megállapításáról. A férfi ezek után még csaknem 8,6 millió forintot fizetett a nőnek.
Az elsőfokú bírósági eljárás során a genetikai szakértő megállapította, hogy a gyermeknek nem a sértett az apja.

Tavaly októberben első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönre ítélte az asszonyt a Zalaegerszegi Járásbíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt. Lánya ugyanezen bűncselekmények miatt három év börtönt kapott.

Másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken mindkét vádlott esetében enyhített az ítéleteken. Az elsőrendű vádlott így két év és tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. A bíróság figyelembe vette, hogy a nő bipoláris zavarban szenved – amelyet szélsőséges hangulatingadozás jellemez -, ami enyhén korlátozta abban, hogy felismerje cselekményei következményeit, illetve gyermekei közül ketten fogyatékkal élők és állandó felügyeletre szorulnak.

Az asszony másodrendű vádlottként szereplő lányát jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték, de a végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. Mindezen felül a két nő köteles megtéríteni a férfinak az évek során okozott kárt is – közölte a törvényszék.

Forrás: MTI
Indexkép: pixabay – jarmoluk

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük