Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A jövő iskolája Indiában lesz, ahol a hangsúlyt a boldogságra és az érzelmi intelligencia fejlesztésére fektetik

Indiában tisztában vannak azzal, hogy a jövő az oktatásban rejlik, hiszen ha nem tanítják meg a fiatalokat arra, amit később valóban hasznosítani tudnak az életükben, akkor az ország nem lesz képes fejlődni és jólétben élni, s nem tudják elérni, hogy az állampolgárok többsége boldog és elégedett legyen.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A jövő iskolája Indiában lesz, ahol a hangsúlyt a boldogságra és az érzelmi intelligencia fejlesztésére fektetik

Azok a diákok, akik az indiai Riverbend Schoolban kezdik meg a tanulmányaikat, már eldönthetik, hogy milyen tantárgyat hajlandók tanulni, milyen gyakorlati képzés érdekli őket. Például kódokat írhatnak egy rakéta kilövő megépítésére, vagy akár vállalkozást is indíthatnak az iskola vállalkozói inkubátorházában.

Az egyetem során pedig a vezető tanárok igyekeznek a boldogság megtalálására megtanítani a diákjaikat, és az érzelmi intelligencia fejlesztése is nagy hangsúlyt kap.

Az iskola társalapítója, Vivek Reddy elmondta: "Ez az iskola nem mindenkinek való, mert lehetnek olyan szülők, akik nem támogatják az oktatás ezen módját. Jelenleg azon dolgozunk, hogy miként tudjuk majd a tanítás hatékonyságát növelni, az intézmény működését gördülékennyé tenni. A konkrét munka tavaly indult, és még szükségünk lesz két évre, ahhoz, hogy 2020-ban megnyíljon a Riverbend School kapuja."

Nézd meg a terveket:

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük