Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Félelemben élő ötödikesek – megdöbbentő szavak egy tízéves gyerek szájából

Balatoni József, azaz Jocó bácsi olyan elszomorító véleményt hallott óráján egyik diákjától, hogy nem tudott szó nélkül elmenni mellette.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Félelemben élő ötödikesek – megdöbbentő szavak egy tízéves gyerek szájából

Jocó bácsi nemrég hosszú felhívást intézett a politikusokhoz: azt kérte, hagyják békén a gyerekeket, ne használják fel őket céljaik elérésére.

Olvasd el ezt is: "A gyerekeket hagyják békén!" – Meddig mehetnek el a pártok a kampányolás során?

Mint mondta: a gyerekek még ártatlanok, nem rángathatjuk bele őket a felnőttek csatározásaiba, s semmi közük nincs a politikához. Úgy tűnik azonban, a folyamat megállíthatatlan; hisz nem csak az iskola előtti kéretlen kampányolók vonják be a kisebbeket a politikai játszmákba. Üzenetük szembe jön velünk lassan minden sarkon, minden újságban, TV-ben, az interneten. S ha már otthon is ezt hallják a gyerekek, akkor kezdik el ők maguk is hangoztatni az üzenetet – a politikusok által harsogott gondolatokat már a 10 éves gyerekek szájából hallhatjuk vissza.

Jocó bácsi posztját változtatás nélkül közöljük:

"Miért kell nekik erről, így? Miért engedjük, hogy beférkőzzön a napi politikai a gyerekek agyába, gondolataiba? Miért nem lehetnek csak szimplán gyerekek???

Ma az ötödikesek (10 évesek) feladata egy saját város tervezése volt, amit aztán egymásnak be kellett mutatni. Az alábbi bemutatást kommentár nélkül közlöm. Fontos lenne őket megóvni mindattól, ami ma folyik. Mert ők gyerekek, akik nem értik, de hangoztatnak sok mindent. Közben pedig utálkoznak, mert ezt kell. Nem, nem kell! Nah, ez az, amit valójában meg kellene állítani és lehetőleg minél előbb…

Továbbra is kérek mindenkit, óvjuk meg a gyerekeket a csatározástól, a gyűlölködéstől és mindentől, amit ma tesznek azok, akiknek nem kellene. Legyen bármilyen oldal, kérem, ne tegye!!! A felnőttek pedig ha csak lehet, óvják meg ettől a gyerekeiket, ha pedig kérdése van (mert lesz), akkor beszélgessenek róla velük, az ő életkoruknak megfelelően, semlegesen!

"A mi városunknak csak egy részét rajzoltuk le, ez a migráns utca, a többi titkos. Ha Soros nyer, akkor migránsokat fog betelepíteni, nekünk pedig fel kell erre készülni. Ezért van külön ilyen utca, ahol élhetnek, van boltjuk, meg mindenük, de onnan nem jöhetnek ki a migránsok. Nekik ott kell lenni és akkor nem bántanak majd minket."

Még mindig döbbenten állok…"

Forrás: Jocó bácsi világa
Kép: picjumbo_com / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük