Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Cumi, rongyi, plüssi – hogyan engedjük el őket?

A legtöbb gyermeknek van valamilyen kedvenc tárgya; olyasmi, ami nélkül megáll a Föld is a forgásban, ha a nagyinál marad vagy elvész. Sok kisgyermek jut el önállóan arra a pontra, hogy megváljon kedvenc tárgyától, de legalább ilyen sokan küzdenek az elengedéssel. Cikkünk ebben segít.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Cumi, rongyi, plüssi – hogyan engedjük el őket?

A gyermekpszichológia "átmeneti tárgyaknak" nevezi ezeket a kedvenceket. Szerepük ugyanis, hogy a nagyvilágban elinduló apróság számára pótolják a szülők állandó közelségét – ahogyan mi is viszünk egy képet, apró tárgyat vagy ruhadarabot szeretteinktől, ha hosszabb utazásra indulunk. Lehet, hogy anya kiment a szobából, de Zsifi, a zsiráf ott marad és ez megnyugtatja a csöppséget.

Éppen ezen megnyugtató volta miatt nem szabad túlságosan korán rákényszeríteni a gyermeket, hogy váljon meg kedvencétől, hiszen akkor teljesen egyedül marad azokban a helyzetekben, mikor nem vagyunk mellette. Sürgetni sem hasznos a leszokást, azonban eljön a pillanat, amikor már muszáj szétválasztani a csemetét és imádott tárgyát.

Mikor kezdjük a leszokást?

Ezek közül a cumi éri el leghamarabb a sürgős-státuszt, ugyanis egy idő után a fogak és a beszéd fejlődésébe is belezavar, ha állandóan a gyermek szájában van. Amikor közösségbe megy a gyermek, általában praktikus az ölelősök jelenlétét is csökkenteni napközben, hiszen a lurkó egyik kis kezét folyamatosan lefoglalja a szorongatás, így kevésbé tud önfeledten és felszabadultan játszani.

Fontos, hogy olyan időszakot válasszunk ki a gyermek életében, mely hozzávetőleg nyugodt. Hagyjuk ki azokat az időket, amikor sokat utazunk; nagyihoz vagy nyaralni megyünk. Semmiképp sem lehet olyan időszak, amikor esetleg az egyik szülő nincs kéznél, ha bölcsőde- vagy óvodakezdés, netán kistestvér érkezése előtt állunk. Ezek az események, ha még oly örömteliek is, stresszt jelentenek, eltérést a megszokott életritmustól, amikor csemeténk még jobban fog a biztonságot jelentő átmeneti tárgyába kapaszkodni.

Ne legyünk ötletszerűek, előre fontoljuk meg, mikor szeretnénk a leszokást megejteni és készüljünk rá tudatosan, mert nem lesz könnyű. A gyermekkel is beszélgessünk, mondjuk el, mi fog történni, semmiképpen sem tüntethetjük el egyik napról a másikra magyarázat nélkül a vigasztárgyat. Ekkor ugyanis olyan rémületet okozunk, melyet végül csak a kérdéses dologgal fogunk tudni orvosolni. Ha visszakapja a gyermek, miután "eltűnt", azt pedig minden eddiginél erősebb ragaszkodás követi majd, összességében tehát hátra lépünk, nem előre.

Hogyan szoktathatjuk le a kicsit?

Építsünk fel tervet! A gyermek korától függően megtámogathatjuk egy mesével az eseményt. A cumit postára adhatjuk "egy kicsi babának, akinek nincs", elviheti a Cumimanó, a Fogtündér, hogy ajándékot hozzon helyette, de a Mikulás is figyelheti, hogy a rongyi valóban csak alváskor kerül-e elő, vagy hogy a plüss egérnek még mindig rágcsálódik-e a farkincája.
Amikor a lurkó már érti, milyen elven működik az üzlet, kilátásba helyezhetünk ajándékot is, melyhez készíthetünk matricás füzetet. Ha egy napig kibírja az ölelős nélkül, kaphat egy matricát – hét matrica után egy nagyobb matricát és négy nagyobb matricát beválthat egy régóta vágyott ajándékra. Fontos, hogy ha az "üzletes" megoldást választjuk, abba ne keverjük bele se a Mikulást, se a húsvéti Nyuszit – hiszen abban nincs varázslat, hogy anyához, apához hasonlóan megdolgozik valamiért a csemete.

Fontos a fokozatosság

A fokozatosság elvét mindenképp tartsuk be, egy egész álló nap cumizó gyerektől nem várhatjuk, hogy akár a legmotiválóbb jutalomért is, de rögtön elhagyja a vigasztárgyát. Eleinte próbáljuk meg elérni, hogy nappal, játék közben ne használja. Az alvós plüssöktól pedig elegendő akár csak nappalra megválnia a kicsinek, hiszen ölelgethet álmában egy plüssjátékot akár kamasz fejjel is. Ha pedig a gyermek önállóan tesz lépéseket az ügyben – "például: Anya, én már nagy vagyok!" felkiáltással nekünk adja kedvencét -, dicsérjük meg mindenképpen. Mondjuk el, mit szeretnénk tőle, és a kezdő lépések után bátorítsuk, hogy a következő lépést maga tegye meg.

A leszokás kulcsa a megfelelő motiváció – ennek kiválasztása a szülő feladata, hiszen mindenki ismeri a saját gyermekét. Ajándékra vágyik, esetleg jobban lázba hozza a varázslat és a Cumimanó meséje – mindenki döntse el maga, az ő gyermekének melyik út a legjobb. Ha pedig belekezdtünk, legyünk kitartók és türelmesek, ne adjuk fel – már csak azért sem, mert az újra és újra megkezdett leszoktatás után a csemete egy idő után immunis lesz mindenféle próbálkozásra. Ebbe a legjobb csak egyszer belekezdeni és végig is csinálni – együtt, szeretettel és türelemmel.

indexkép: pixabay – Pezibear

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük