Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Csatlakozzunk a Team Mikihez! – Így segíthetsz egy beteg kisfiún

Kettős gyógyulás a sport által: a ritka betegséggel küzdő kisfiú sorstársát támogatja.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Csatlakozzunk a Team Mikihez! – Így segíthetsz egy beteg kisfiún

A 12 éves Katona Miklós Patrik maga is hosszú ideje küzd egy ritka betegséggel, ami minden nap szembesíti őt azzal, hogy bár korábban mozgékony kisfiú volt, testi lehetőségei egyre inkább beszűkülnek. 2016-ban Nádudvari Péter gyógypedagógus, zeneterapeuta jótékonysági futásainak köszönhetően jelentős összeg gyűlt össze Miki kezeléseire. Péter ugyanis ultrafutó, és hosszútávfutásainak kilométereit örökbe lehetett fogadni. Miki úgy döntött, hogy bár ő is még a gyógyulás útján jár, egy szintén súlyos beteg társán szeretne segíteni: a neuroblastomás István Máté felépülését szeretné támogatni.

Katona Miklós Patrik és Nádudvari Péter

Ebben segítségére van egykori tanára, Nádudvari Péter, akivel 2018-ban két versenyen indulnak el, és összesen 216 km-t tesznek meg együtt egy futókocsi segítségével annak érdekében, hogy az örökbe adott kilométerek bevételéből Miki sorstársa, Máté felépülését tudják támogatni.

Lackó, Máté és Miki

A Team Miki versenyei Mátéért:

  • Április 22. Balatonfüred – Generali Runner's World Run – maratoni táv (végig együtt, dupla kilométerek): 84 km megvásárolható kilométer
  • Szeptember 15. Balatonfüred – Balatonman Füred középtávú triatlon – 1,9 km úszás – 88 km kerékpár és 21 km futás (a futás része együtt, dupla kilométerek): 132 megvásárolható kilométer

Összesen: 216 km megvásárolható kilométer

A kilométerek ára 2000 forint. Az adománygyűjtés célösszege 2000*216= 432.000 forint.

– Ha velem egy futókocsi segítségével "fut", értelmet nyer, amit csinál, nem érzi céltalannak az életét, és ezekkel a közösen teljesített versenyekkel ebben az állapotában is teljesítheti azt a vágyát, hogy ő is segítsen másokon. Ez a gyönyörű ebben az egészben – mondja Mikiről Péter, aki a Team Miki – Duplán gyógyító kilométerek oldalon is beszámol közös vállalkozásukról.

Máté betegségéről és eddigi sorsáról a Tegyjot.hu oldalon lehet bővebben olvasni, illetve már most lehet támogatni a kisfiút és családját. Áprilistól pedig Miki és Péter közös futásainak kilométereit örökbe fogadva is adományozhatunk pénzt, s elsősorban a szeretetről szóló döntésünket Máténak.

Máté

Kérünk mindenkit, aki teheti, csatlakozzon a Team Mikihez, segítse lehetőségeihez mérten Máté gyógyulását, és vigye hírét a példaértékű összefogásnak.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük