Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Az autisták nem betegek vagy sérültek. Egyszerűen csak máshogy látják a világot

Gyönyörű videón keresztül leshetünk be az autisták zárt világába, az "álarc" mögé - a pár perces rajzfilm a gyerekek számára is érthetően mutatja be az autizmust.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az autisták nem betegek vagy sérültek. Egyszerűen csak máshogy látják a világot

Az autizmust még mindig számos tévhit és bizalmatlanság övezi, noha naponta legalább egy új diagnózist állítanak fel csak Budapesten.

"Könnyebben szembesülünk azzal, ha a gyereknek torokgyulladása van, vagy ha eltörött a lába. Elmegyünk az orvoshoz, a kórházba és ezzel ki is van pipálva. Az autizmus spektrumzavart azonban sem szülőként, sem pedagógusként nem ilyen könnyű kipipálnunk. Pedig mi, felnőttek vagyunk azok, akik megtanítjuk a gyerekeknek, fiataloknak, hogy hogyan kell viszonyulniuk azokhoz a társaikhoz, akik mások, mint ők. De hogyan tudunk megtanítani valami olyat, ami nekünk sem komfortos?"

A rövid videó gyerekek számára is érthetően mutatja be az autistákat, s felnőttként is tanulhatunk belőle; az elfogadás hiánya mögött ugyanis az állhat, hogy alig tudunk valamit erről a betegségről, ha nem vagyunk érintettek.

Megtudhatjuk, mely területeken teljesítenek jobban az autisták átlagos társaikkal szemben, vagy hogy miért esik nehezükre a barátkozás – miért értelmeznek nehezen bizonyos jeleket, helyzeteket? Miért viselkednek néha – számunkra – furcsán?

Noha külső szemlélőként gyakran barátságtalannak tűnhetnek, az autistáknak is szükségük van barátokra, akik hajlandóak időt szánni rá, hogy megismerjék őket.

Nézzétek meg a rövid videót a gyerekekkel és beszélgessetek róla!

Az autisták nem betegek vagy sérültek. Egyszerűen csak máshogy látják a világot.

Olvasd el ezt is:

Videó: Jó Szó / Facebook
Indexkép: ElisaRiva / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük