Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Áldatlan állapotok a sürgősségi osztályokon – a túlterheltség már emberéleteket is követel

Kevés orvos, alulfizetett és túlterhelt nővérek, rengeteg beteg, szervezetlenség... röviden ezzel jellemezhető hazánk sürgősségi betegellátása. A vezetők szerint pedig semmi kivetnivaló nem található abban, ha valakit fél napon át hagynak haldokolni a kórházfolyosón.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Áldatlan állapotok a sürgősségi osztályokon – a túlterheltség már emberéleteket is követel

Az elmúlt időszakban több olyan eset is történt, amikor egy-egy beteg méltatlan körülmények között, ellátatlanul hunyt el a Honvédkórház sürgősségi osztályán – legalábbis ezek azok az esetek, amelyeket felkapott sajtó. Hogy a valós szám mennyi, arról legfeljebb halvány elképzelése lehet annak, aki az utóbbi időben járt hasonló intézményben.
 

Fél nap várakozás a folyosón

Még tavaly októberben történt, hogy egy 58 éves, hasnyálmirigyrákkal küzdő férfi reggel erős hasi fájdalmakra ébredt – írja a 24.hu. A család kérdésére a kezelőorvos azt javasolta, vigyék a férfit kórházba, mégpedig ők maguk, mert a mentő kiérkezésére akár két órát is szükséges lehet várni.

A férfit gyermekei vitték be a kórházba, ahol ugyan két óra elteltével végeztek rajta hasi ultrahangot és röntgent, ám ennek eredményéről semmilyen tájékoztatást nem adtak, a beteg állapota pedig folyamatosan rosszabbodott. Cukorbeteg lévén rendszeresen kellett volna ennie és innia, erre azonban képtelen volt, délutánra pedig már vért hányt. A család hiába könyörgött az orvosoknak, hogy tegyenek valamit, türelemre lettek intve.

A férfi lánya este hétkor már kikelt magából, üvöltve követelte, hogy történjen végre valami. Ennek eredményeképpen nem sokkal később elvégeztek édesapján egy CT-t, majd éjjel háromnegyed 11-kor betolták a műtőbe. Itt megállapították, hogy a vékonybél teljes hosszában elhalt, a férfi menthetetlen. Másnap 11-kor valóban el is hunyt.

A család panaszt tett a Honvédkórháznál. Az intézmény válaszlevelében azt a tájékoztatást adta, hogy már érkezésükkor 29, köztük több súlyos állapotban lévő beteg kezelése folyt, és a nap folyamán még 68-at vettek fel. Állításuk szerint minden a szakma szabályainak figyelembevételével történt, és a végstádiumban lévő férfi életét a hamarabb történő beavatkozás sem tudta volna megmenteni.
 

Minősíthetetlen stílus a kórházban

Nem sokkal később egy szintén 58 éves, szívproblémákkal küzdő asszony és gyermekei jártak hasonlóan a kórházban. A nő lába egyik nap belilult, és fájdalmában folyamatosan jajgatott. Lánya elmondása szerint öt órát vártak a vérvételre, majd további órák után jött egy érsebész, aki közölte, vérrögöt találtak az asszony lábában, s majd valamikor meg fogják műteni. Erre azonban nem kerülhetett már sor, mert a beteg hamarosan rosszul lett és meghalt.

Lánya, Viktória az RTL Klub híradójának elmondta: legjobban a megalázó bánásmód fájt nekik, amellyel az egész kórházi tartózkodásuk alatt szembesülniük kellett. Állítása szerint az ügyeletes Zacher Gábor "minősíthetetlen hangnemben beszélt velünk, hogy mi várakozzunk és ne zaklassuk sem őt sem a kollégáit, majd meg lesz nézve az édesanyánk. Ráadásul még közölte azt is, hogy jó hosszú várakozási idő fog következni." A család feljelentette a kórházat – írja az ATV.
 

Ki nem vizsgált vérmérgezés

Az RTL Klub Híradója számolt be arról, ami egy idős, krónikus sebekkel küzdő asszonnyal történt szintén a Honvédkórházban. A nő háziorvosa, Dr. Matisz Erzsébet vérmérgezésre gyanakodott páciensénél, ezért beutalta a kórházba. Ott azonban úgy találták, a beutalás indokolatlan volt, és a beteget kivizsgálás nélkül hazaküldték.

Az asszonyt másnap reggel már nem tudták családtagjai felébreszteni, ezért mentőt hívtak hozzá. Ekkor már fogadta a kórház, ám addigra olyan súlyossá vált az állapota, hogy nem tudtak rajta segíteni: a nő elhunyt szepszisben. A háziorvos kérését, miszerint szeretne a beteg papírjaiba betekinteni, elutasították.

A kórház nem kívánt nyilatkozni az ügyekben.

Indexkép: pixabay – PublicDomainPictures

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük