Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A 2018-as magyarérettségi feladatai – második rész

Az idei magyar érettségi második részében műértelmezés és két vers összehasonlító elemzése között választhattak a diákok.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A 2018-as magyarérettségi feladatai – második rész

A 2018-as magyarérettségi második része

A középszintű magyarérettségi második felében műértelmezés és két vers összehasonlító elemzése között választhattak a tanulók. Mindkét feladat esetében 400-800 szavas esszét kellett írniuk, 150 percük rá.
Aki az elsőt választotta, annak egy Balázs Béla-mesét kellett elemeznie. Azoknak a diákoknak, akik az összehasonlító műelemzés mellett döntöttek, József Attila és Szabó Lőrinc versét kellett elolvasniuk és összevetniük. A feladat során ki kellett térniük a versek alapján az egymás után következő generációk viszonyára is – írja az Eduline.

A 2018-as magyarérettségi első része

Mint korábban írtuk, a 2018-as középszintű magyar érettségi szövegértési feladatának témája a “barátságkutatás” volt. A tanulóknak egy két és féloldalas szöveget kellett elolvasniuk a barátság születéséről és fogalmáról, majd ez alapján kellett válaszolniuk 10 kérdésre.

A szövegalkotási feladat során – melyre kb. 30 percük maradt a diákoknak – két lehetőség között választhattak:

  • Írhattak érvelést egy megadott közéleti, kulturális, életmódbeli kérdésről. Az idei téma: lerobbant épületekről, hiányzó intézménekről kellett levelet írni az önkormányzati képviselő számára, meg kellett nevezniük olyan épületeket, melyek szerintük fejlesztésre, felújításra szorulnak.
  • Írhattak egy hétköznapi műfajú szöveget, például motivációs levél, hivatalos levél, kérvény, hozzászólás, felszólalás, vitaindító, ajánlás, méltatás formájában. Idén érvelés volt a feladat: „újabb igényekhez, szokásokhoz, nemzetközi trendekhez” kapcsolódó ünnepekről kellett érvelniük (mint pl. A Valentin-nap és a Halloween).

A korábbi évek szabályozásával ellentétben a helyesírás és íráskép értékelésénél nem levonni kell pontokat, hanem a tartalom alapján elérhető 90 pont mellett a helyesírás és az íráskép alapján további 8+2 pont szerezhető mindkét szinten – írja az MTI.

Indexkép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük