Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A középszintű angolérettségi feladatai

Az alábbi szövegek alapján kellett megoldani a feladatokat a mai középszintű angolérettségin.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A középszintű angolérettségi feladatai

Az Eduline tette közzé a mai angolérettségi feladatait: információik szerint a tanulóknak a jelnyelvi tolmácsok munkájáról, a Mikulások világtalálkozójáról és egy előadási technikákról szóló szöveget is el kellett olvasniuk a szövegértési feladaton belül. Emellett egy pár hónapos hírt – "Öt hónap után mentettek ki két nőt egy vitorlásról" – is értelmezniük kellett.

Középszinten az angol nyelv írásbeli ideje 180 perc, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perces. A második rész a nyelvhelyességi feladatsor megoldása, amire 30 perc áll a diákok rendelkezésére. Ezután szünet következik, majd a hallott szöveg értése részre 30 percet, végül az íráskészségi feladatsorra 60 percet kapnak a vizsgázók.

Emelt szinten 240 perc áll a diákok rendelkezésére. A vizsgán az előzőekben is felsorolt összetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.

Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem alkalmazható.

Az egyes vizsgaösszetevők értékelése emelt és középszinten is független egymástól, és a javítás központilag kidolgozott útmutató alapján történik – írja az MTI.

Kép: MTI Fotó: Komka Péter

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük