Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók

A megfázás lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók, akiknek "kissé radikális" módszere a náthát okozó megannyi vírus helyett magát az emberi szervezetet célozza meg.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók

A vizsgált gyógyszer blokkolja a szervezetben azt a kulcsfontosságú fehérjét, amelynek segítségével a megfázást okozó vírusok sokszorozódni és terjedni képesek – írta a BBC News.

A laboratóriumi eredmények szerint a módszer képes bármelyik náthavírust megállítani, amennyiben elég korán kezdik alkalmazni. A kutatók szerint a klinikai próbák két éven belül elkezdődhetnek. A londoni Imperial College kutatói jelenleg a gyógyszer belélegezhető változatának kifejlesztésén dolgoznak, hogy csökkentsék a mellékhatások kockázatát.

A Nature Chemistry című folyóiratban publikált kutatásban laboratóriumi körülmények között, emberi tüdősejteknél alkalmazták a szert, mely perceken belül működésbe lépett és megcélozta az NMT nevű fehérjét. A náthás fertőzéseket okozó vírusok mindegyikének erre az emberi fehérjére van szüksége a szaporodáshoz.
A kutatásban részt vevő Ed Tate szerint a szert akkor kellene beadni a páciensnek, amikor először megfertőződik, hogy blokkolni lehessen a vírus szaporodását és terjedését.
"Még ha el is kapja valaki a betegséget, a szer akkor is segíthet a tünetek kezelésében" – tette hozzá a szakember, aki szerint a módszer nagy segítség lehet például az asztmások számára, akik nagyon betegek lehetnek egy náthától.

Tate szerint az emberi szervezet megcélzása a kórokozó helyett "kissé radikális" módszer, de teljesen logikus lépés, mivel "igen trükkös" vírusokról van szó. A náthavírusok nem csupán rengetegen vannak és sokfélék, hanem nagyon gyorsan változnak, ami azt jelenti, hogy rövid idő alatt képesek ellenállóvá válni a gyógyszerekkel szemben.
 

A vizsgált szer teljesen blokkolta a náthát okozó vírustörzsek egy részét anélkül, hogy kárt okozott volna az emberi sejtekben.

Ennek ellenére további tanulmányokra van szükség annak megerősítéséhez, hogy nem ártalmas az ember egészségére.
A nátha gyorsan és könnyen terjed emberről emberre. A fertőzést okozó vírusok 24 órán keresztül képesek megmaradni az emberi kézen és a különböző felületeken. A fájdalomcsillapítók és megfázás elleni gyógyszerek képesek enyhíteni a tüneteket, de jelenleg nincs olyan kezelés, amellyel megfékezhető a fertőzés.
A tünetek – orrfolyás, vagy orrdugulás, tüsszögés és torokfájás – gyorsan jelentkeznek és néhány nap alatt felerősödnek. Az emberek többsége egy héten után már jobban van, de egy enyhe nátha akár néhány hétig is elhúzódhat.

Indexkép: pixabay – Mojpe

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük