Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Gyereknap alkalmából országszerte megnyílnak a tűzoltólaktanyák

Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat a vasárnapi gyermeknapon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyereknap alkalmából országszerte megnyílnak a tűzoltólaktanyák

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét

Ennek keretében az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit a gyermekek előtt.

A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.

A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak, egyes helyeken külön bemutatót is tartanak majd – mondta Hajdu Márton példaként említetve, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság II. kerületi hivatásos tűzoltóságán mentőkutyás bemutatót is tartanak.

Hajdu Márton azt mondta: évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. A családokat, gyermekeket országszerte 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák – közölte.

Forrás: MTI

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük